2019. október 5., szombat

Hiányok

Törzsolvasóinktól elnézést kérünk a csúszás miatt. Sajnos nem az időbeli tudósítás az egyetlen ami hibádzott ahhoz, hogy igazi fodballünnep legyen az Air Xanyi elleni meccsünk. A keretkialakítás kicsit elmaradt az ideálistól, egy játékos megint az utolsó pillanatban mondta le, kabalaállatunk épp üdült, a törzsgárdából hárman pályára léptek közvetlen előtte, és a regenerálódás nem teljesen sikerült; illetve egyik játékosunk emésztőrendszere még az előző esti gasztro-kalandok hatásait nyögte. A kevés pozitívumba tartozik, hogy első számú kapusunk, kinek szereplése mostanság olyan ritka mint a Fehér holló, ezúttal tiszteletét tette; illetve Magdi és Erna személyében  szurkolóink is megjelentek.
A meccsről a szokásos dolgokat mondhatjuk, támadtunk, nyomtunk és semmi sem sikerült. Megint körbelőttük a kaput, rengeteg próbálkozásunkból egyetlen egy járt sikerrel: Tinkó jobbos lövése mindenkit becsapva vágódott a hosszú alsóba. Bezzeg az ellenfélnek első kísérletre sikerült a gólszerzés. A végén az újabb gól és a három pont reményében kitámadtunk, és akkor már elég görcsösek voltunk ahhoz, hogy ne selymesen lábról lábra járjon a labda, benne voltak a döccenések a támadásban is. Az egyik ilyen döccenés után pedig megkaptuk azt a kontrát amiből az ellenfél a saját térfelének közepétől mehetett egyedül a mi kapunkra, és belőtte a győztes, illetve mi szempontunkból vesztes gólt.
Itt meg a blogon megy a szokásos drámázás, meg a fogadkozás, hogy majd legközelebb.

Kozelito Tél - Air Xanyi FC 1-2
   kapu: Fehér
   mezőny: Kántor, Palágyi, Porkoláb, Studniczki, Szerényi, Tinkó
   gól: Tinkó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése