Végy egy jó kapust – tartja a mondás. A csapat erejét mutatja, hogy a szezon negyedik fordulójában már a harmadik kiváló hálóőr foglalta el a helyét a gólvonalon a kezdő sípszóra. Ugyan számos hiányzónk mellett a csapat esze és szíve, azaz Görög és Tinkó sem voltak jelen, Fehér, a Kozelito lelke (aki eleddig és ezután is főként lélekben vesz részt a mérkőzéseinken) már ott lebegett az ásványvizek fölött, amikor útjára indult a labda. Ikonunk a mérkőzést megelőző interjújában elmondta, hogy a legutóbbi karantén idején megszabadult az évek során a számtalan hárítástól foszladozó, minden verítékcseppet makacsul őrző, legendás kapuskesztyűjétől, ezért most kénytelen volt puszta kézzel állni a napfényes, de csípős reggelen a még csípősebbnek ígérkező lövések elébe. A közönség ovációjától övezve az idényben ugyancsak először felbukkant a pálya szélén Porkoláb is – igaz, feltűnését a hölgy rajongók már visszafogottabban fogadták, aminek hátterében az állhat, hogy bulvárhírek szerint a csapattagok között járványszerűen terjedő kötelékbe tervez lépni...
Az ellenfél a hozzánk hasonlóan nagymúltú Lafayette együttese volt, amelyet nem temetett maga alá a Covid legutóbbi hulláma – ez az előző bajnokság csapatainak viszonylatában önmagában komoly teljesítmény. Mi viszont a fennmaradásért sikeresen megvívott harc után a három pontot is szerettük volna kitenni a negyedik forduló végére, ami talán a legelőkelőbb bajnoki helyezésről is elgondolkodtathat minket...
Noha csere nélkül vágtunk neki a találkozónak (prof. Kántor akadémiai késéssel érkezett), és akadt a pályán, akinek nem telt unalmasan az előző éjszakája, a személyi állomány minőségére nem lehetett panasz, joggal tartottunk igényt a győzelemre. Szándékaink komolyságát jelezve akár már az első támadást is befejezhettük volna góllal, a szép és magától értetődő labdajáratás után Osvald lövését védte a kapus. A vezetésre mégsem kellett sokáig várni, Osvald ragyogó passzal találta meg a védőjétől elmozgó Porkolábot az ötösön, aki épp annyira ért a labdába, hogy az elosonjon a kapus mellett. Megvan a korai vezetés, megnyugodhatnak a kedélyek – bizakodtak a játékosok. Az előnyt ráadásul sikerült hamar megduplázni: Palágyi kapott remek kiugratást, a kirohanó kapus mellett sikerült elpöckölnie a labdát, a felszabadítani igyekvő védő pedig éppen a támadónk lábába lőtte a játékszert, ami akadálytalanul gurult a gazdátlanul hagyott kapuba.
Bár csúsztak hibák az utolsó, sőt, olykor még az utolsó előtti passzokba is, összességében játékosaink nagy kedvvel vetették magukat a játékba. Az egyik ambiciózus támadás során Palágyi vállalkozott átlövésre, a labda pedig utat is talált a kapuba: 3-0. A továbbiakban is számolatlanul dolgoztuk ki a helyzeteket, többször ordító ziccert hibáztunk, Kántor pedig a megérkezése után privát kapufás játékában halmozta a pontokat. A kimaradt lehetőségeket Hajtós elégelte meg, jobbról jobbal a hosszú alsóba lőtt, négy gólos előnnyel vonulhattunk a szünetre. „Hajtós, mint a csapatunk” – mutatkozott be a nevét feljegyző játékvezetőnek a gólszerző. És valóban, alázatosan, sok mozgással, a védekezésre is ügyelve, de erőnket jól beosztva sikerült viszonylag egyenletes teljesítményt nyújtanunk.
Kiemelendő, hogy a mérkőzés végig roppant sportszerű keretek között zajlott, voltak ugyan kemény párharcok, egy-két elkésett belépő is előfordult, de jelen sorok írója nem is emlékszik arra, hogy a játékvezetőnek bármikor is közbe kellett volna avatkoznia, ami, maradjunk annyiban, sajnos korántsem nevezhető általánosnak az amatőr kispályás bajnokságokban (sem).
A második félidőben már itt-ott lankadt a figyelem, miközben ellenfelünk sem adta fel a gólszerzést. Utóbbi ekkor is nekünk sikerült először, ismét Porkolábot kínálták meg egy okos átadással a hatos vonalában, s ha már így alakult, felfutó védőnk meg is szerezte a második gólját. Nem sokkal később Kántor viharzott el a szélen egy oldalvonali berúgás után, majd higgadtan a kapuba helyezett. Fehérnek már az első félidőben is többször komolyan közbe kellett avatkoznia, a másodikban megérdemelten szépített is a Lafayette, amikor portásunk kiszolgáltatott helyzetbe került egy lefordulás után. Erre is volt azonban válaszunk: ismét Kántor próbálkozott, erős lövése után a kapus kezéről pattant a gólvonal mögé a pettyes.
Mesebeli számok: az első igazi őszi mérkőzésünkön hétszer zörgettük meg a hálót, sima győzelemmel szereztük meg azt a bizonyos három pontot, amivel némi pontelőnyre tettünk szert a bajnokságban. Elbizakodottságra nincs okunk, de ezen a mérkőzésen is jó volt látni a tetszhalotti állapotából megerősödve kikerült csapatunkat. „Amikor leesik a hó és fehér szelek fújnak, a magányos farkas elpusztul, de a falka életben marad.” – mondhatná a posztmodern Berzsenyi.
Kozelito Tél - Lafayette 7-1
Kapus: Fehér
Mezőny: Hajtós, Kántor, Osvald, Palágyi, Porkoláb
Gól: Porkoláb 2, Palágyi 2, Kántor 2, Hajtós
(PL)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése