2021. november 6., szombat

Félpálya

 Ezen a csodás novemberi délelőttön a KRE-t fogadtuk, a forduló előtt listavezetőként tehát abban a boldog tudatban, hogy innen már elég az összes meccsünket megnyerni. A héten felmerült, az időpontváltoztatás lehetősége, de végül nem jött össze. Mi heten, azaz két cserével készültünk, és annál meglepőbb, hogy pontosan az a hetesfogat várta a kezdő sípszót, akikre számítani lehetett.

A kezdeti időkben az egyenlő erők küzdelmeire jellemző gyürkőzést és taktikai fogskeresést láthattuk túl sok helyzet nélkül. Már több, mint tíz perc, talán tizenöt perc is eltelt, amikor Kozma megunta a tologatást és a képzeletbeli kilencesről a jobb alsó sarokba lőtt. A következő percben egy flipperezős, éppen a gólvonalig elgurulós góllal javított döntetlenre az ellenfél.

Félidőben bizakodó hangnemben beszéltük, hogy nyerhető a meccs, csak legyen több mozgás elöl. Ezt valószínűleg úgy értettük, hogy előrefelé mozogjunk, mármint kizárólag előrefelé. A második félidő jellemző játékképe volt, hogy mi akár labdával, akár labda nélkül is az ellenfél térfelén tartózkodunk, míg ők élvezik a mi kapunk előtti létszámhiány előnyeit. A fordulás után percekben rövidesen három gólt is beszedtünk. Előrefelé sem játszottunk kifejezetten jól, mert voltak fölöslegesen eladogatott labdáink, és a felállt védelemmel sokszor nem tudtunk mit kezdeni, de ennél bosszantóbb, hogy a labdavesztések után késve zártunk vissza, és eleve felkínáltuk a KRE-nek a kontrázás lehetőségét. Utólag megint elmondtuk, hogy tizensok éve játszunk együtt, ugyanazokat a hibákat ne kövessük el újra és újra. A taktikai hibákat Palágyi és Hlavacska távollétére kentük, hiszen ők szokták a fölöslegesen kitámadó játékosokat "Félpálya!" kiáltásokkal visszahívni, nélkülük meg nem volt elég karizmatikus taktikai vezetőnk.

A második félidő közepén Mati szerezte meg első csapatbeli gólját, egy csellel elment a védője mellett, és higgadtan a hosszú alsóba gurított. 2-4-nél talán még lett volna esélyünk felzárkózni, de a játék képén nem tudtunk változtatni. Eleget birtokoltuk a labdát, talán többet is lőttünk kapura, mint az ellenfél, de a mi próbálkozásaink vagy átlövések, vagy végletesen kijátszott akciók voltak, míg az ellenfélnek alkalma volt egy-két húzásból ziccereket kialakítani. A hatodik gólt is így kaptuk, majdnem üres kapuig kijátszottunk egy helyzetet, ami kimaradt, a feketemezesek részéről kettő passz, és csatáruknak már csak annyi dolga volt, hogy a hatosról elgurítsa a labdát a sarokba. 

Súlyos 2-6 letta  vége, ha még versenyben akarunk lenni a bajnoki címért. Az ilyeneket a jövőben mellőzni kellene. Mondhatjuk azt is, hogy tanultunk, tanuljunk belőle, ha ugyan eddig még nem tettük meg. 

Kozelito Tél - KRE Főnixek 2-6
   kapu: Fehér
   mezőny: Görög, Kántor, Kozma, Mati, Porkoláb M., Tinkó
   gól: Kozma, Mati

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése