2022. május 15., vasárnap

Cím

 A-ligás csapatok közül másodikként a Black Ramet foagdtuk ezen a szép napos májusi szombaton. Nálunk hét ember jött össze, kb. az a brigád, aki mostanában szokott, a kaput Tóth vállalta magára. 

Az első percekben már két életerős lövéssel jeleztük, hogy nem adjuk meg magunkat. A játék képe alapján úgy tűnt, lehet keresnivalónk, összeszedetten játszottunk, helyzeteket tudtunk kialakítani, jó egyéni teljesítmények is akadtak. Az ellenfél első igazi helyzetéből hajszál híján gól lett, kapusunk mellett is eltolták a labdát, de Palágyi még a gólvonal előtt tisztázott.

Vita tárgyát képezi, hogy mennyire játszottunk jól. Szerkesztőségünk szerint kihoztuk magunkból, amit lehetett, az, hogy gólokban és labdabirtoklási fölényben nem jelentkezett eredmény, inkább az ellenfél erejének, rutinjának tudható be. Tény azonban, hogy a mérkőzés egyes szakaszaiban gondajink akadtak a labda megtartásával, sokszor nem tudtunk mit kezdeni a saját térfelünkön minket érő letámadással, és néha hosszú percekig nem jutottunk az ellenfél közelébe.

A félidő utolsó percében bekaptuk a gólt, saját térfélen elkönnyelműsködött helyzet után a csatár a kaunk bal alsó sarkába lőtt. De szünetben is csak annyit tudtunk mondani egymásnak, hogy így tovább, jó játékkal elérhető a pontszerzés.

A második félidőben részünkről Kántor előtt adódtak helyzetek, a mi kapunk előtt pedig Tinkó hamburgeren hízott feneke mentett meg minket egy veszélyes helyzettől. A nevezetes blokk után azonban nem sokkal egy pontrúgás és egy szerencsétlen helyzet után a hálónkba került a második gól. 

Az utolsó percekben mindent megpróbáltunk, Tóth ismét kiszlalomozott a kapuból és kiérdemelet egy szabadrúgást a támadó térfél közepéről. Kozma lövését azonban a kapus kitornászta a sarokból. Így viszonylag jó teljesítményünk ellenére is pont és gól nélkül távoztunk, és csak a következő meccsekben reménykedhetünk.

Kozelito Tél - Black Ram 0-2
   kapu: Tóth M.
   mezőny: Görög, Kántor, Kozma, Mati, Palágyi, Tinkó
   gól: - 

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése