Derült égből villámcsapás

Kiváló játékosunk, Káplár, eddig csak az első fordulóban lépett pályára az őszi idényben, azóta bajlódik bokasérülésével, és hogy visszatérte éppenséggel nem várható hamarosan arról is egy egészségügyi probléma tehet. Játékosunk ma fájdalomtól megtört szívvel osztotta meg a csapattal azt a szomorú hírt, miszerint gerincsérve van. Jó esetben még műtét nélkül is visszatérhet az egészséges életbe, ám a fájdalmak és az ágyhoz kötöttség mellett a hír azt is jelenti a csapat számára, hogy hosszú időre, akár egy évnél is hosszabb időre le kell mondanunk róla.

Egy ideig biztosan nem veszi hátára a csapatot

Káplár a mezőnyben minden poszton szerepelt már, 20 meccsen 16 gólt szerzett. Szakértőnk a fontos gólok mesterének tarja őt, hiszen a Téli Bajnokságban mindhárom alkalommal a kapuba talált, amikor győztesen hagytuk el a pályát, illetve tavasszal is mindkét KUKás(z)ok elleni rangadó alkalmával megzörgette a hálót.

Mind csapattagként, mind barátként minél gyorsabb, problémamentesebb és maradandó nyom nélküli felépülést kívánunk!

Belépő a felsőházba

A bajnokságban először következett el az, hogy igazi tősgyökeres felsőházas csapat ellen mérhettük fel tudásunkat, és ugyanezen bajnokságban sokadszor könyvelhettük el, hogy mi bizony erősen tehetséges gyerekek vagyunk. Még úgy is sikerült egy bivalyerős kezdőcsapatot kiállítani, hogy hiányzott a teljes támadószekciónk (Palágyi, Tinkó) a hozzátartozó cserével (Káplár) együtt.

Munkában a védelem: helyezkedés szöglet előtt

Arról pedig, hogy ellenfelünk is erős, fél perc alatt meggyőződhettünk, ugyanis a középkezdés utáni első akcióban átgyalogoltak védelmünkön, és csak a keresztléc mentette meg becsületünket. Hanem aztán kijöttünk a szorítóból, Hlavacska vezényletével szilárdan védekeztünk, elöl Ángyán többnyire meg tudta tartani a labdákat, bár ekkor még kevés támogatást kapott a társaktól.

Úgy tűnik, nem tiszteltük ellenfelünknek sem élemedett korát, sem A ligás múltját, annyira nem, hogy Hlavacska szlalomozása után Ángyán a hálóba vágta vezető gólunkat. Innentől kezdve ellenfelünk játékosai egyre több és egyre kevésbé válogatott szavakkal illették egymás és a játékvezető teljesítményét, míg mi továbbra is a labdával foglalkoztunk, aminek enyhe, de érezhető mezőnyfölény lett az eredménye, beleértve hogy Erdei és Nyitrai is egyre bátrabban csatlakoztak a támadásokhoz.

Hátul szorosan védekeztünk, elöl pedig Ángyán éles szögből a léc alá vágta Hlavacska újabb nagyszerű passzát, így félidőre imponáló, de még nem döntő előny birtokába kerültünk. Ezt még nem éreztük biztosnak, a kemény szívű szarvasosok pedig szerettek volna pontokkal távozni, így alaposan egymásnak esett a két csapat, helyzetekben gazdag, küzdelmes, izgalmas találkozót láthatott a publikum.

Kapus a földön, Ángyán a mennyben, a hálóban a negyedik*

Bár mindkét oldalon adódtak helyzetek, kiegyenlítettnek mégsem lehetett nevezni a találkozót, ugyanis volt két olyan fegyverünk, amik (vagy akik) ellenfelünk szintje fölé emeltek bennünket. Az első fegyverünk Hlavacska, aki a szokásos produkciója mellé Tinkó szerepkörét is (amolyan instant 2 in1-ként) magára vette, védekezésben és szervezésben is maradandót alkotott. A második fegyver pedig Ángyán volt, aki már másodszor szerepelt mezőnyjátékosként, de még mindig nem találtunk olyan tulajdonságot, ami egy jó focistától elvárható, és benne nincs meg. A küzdőszellem, lelkesedés, fáradhatatlanság, jó helyezkedés, előre gondolkodás és előnyös fizikális tulajdonságok mellett nem csekély ügyességről is számot adott, amikor a kifutó kapus fölött a hálóba emelte önmaga és csapata harmadik gólját, majd pár perccel később Erdei passzával kilépve leültette a kapust, és negyedszerre is megzörgette a hálót.

* A fotón a labdát pont takarja Erdei válla, de a tekintetekből és a háló hullámzásából kikövetkeztethető, hol is van.

Egy a sok lövés közül - ez nem hozott gólt

Igazságtalan is lett volna ha ellenfelünk momentum nélkül marad, hiszen alaposan megizzasztottak minket, momentumaik közül pedig kettőt kihasználtak, és megfelezték a két csapat közötti különbséget. Azonban ez is kevés volt részükről, hiszen a Kozelito eddigi legjobb teljesítményével állt elő, olyannal, amit külső szemlélő is bizonyára elragadtatva nézett volna. Sok gyors passzra épülő játékunk révén képesek voltunk néhány másodperc alatt eljutni saját kapunktól az ellenféléig, és nem csak képesek voltunk, hanem gyakran meg is tettük ezt. A kapusként szereplő Fehér, és a söprögetői posztot betöltő Petykó kivételével minden játékosunknak volt igazán gólveszélyes lövése, sajnos ellenfelünk kapusa nem könnyen adta meg magát.

Hlavacska szabadrúgása túljut a kapuson...

De hát a magas számok törvénye alapján sok helyzetből néhánynak be kell akadnia… egy festői Hlavacska-Ángyán összjáték után előbbi önzetlenül középre passzolt, Görög pedig nem hibázta el a ziccert, ezzel ismét megnyugtatóvá vált a gólban mérhető különbség. A hármas sípszó előtti percben pedig Hlavacskát lökték fel a hatos előterében, és bár válláról a kapuba csorgott a labda, a játékvezető lefújta az esetet. „Nekem aztán úgy is jó” – gondolhatta játékosunk, és kegyetlen erővel értékesítette a szabadrúgást.

Többre már nem is jutott idő a mérkőzésen, utána pedig magunk között ismételten megállapíthattuk, hogy ilyen játékkal méltóak lehetünk a felsőházi tagságra.

Kozelito Tél - SzTK 6-2

   kezdő: Fehér - Ángyán, Erdei, Hlavacska, Nyitrai

   csere: Görög, Petykó

   gól: Ángyán 4, Görög, Hlavacska

Elbírta a hiányzók távollétét a csapat

Renátónak, Lászlónak és a magyar sportnyelvnek

Az előző fordulók nehézségei ezúttal fokozottan jelentkeztek, vagyis a látszólag könnyű sorsolás mellett magunk dolgát nehezítettük meg azzal, hogy a tagok rekordokat döntögető arányban maradtak távol. Ezúttal vésztartalékaink közül kellett sürgősségi behívóval mozgósítanunk kettőt, Hollósyt Hlavacska Tamást.

A Ladányi ellen már több alkalommal bizonyítottuk erősségünket, és ők is bizonyították már, hogy képesek lehetnek kellemetlen perceket okozni akár még nekünk is. Ez ezúttal sem volt másként. Az első percekben körbetüzeltük a kaput, de egy löket sem méltóztatott beakadni a hálóba, ellenben ellenfelünk sebes támadói gyors ellentámadásokkal elintéztek minket és máris hátrányban voltunk. Eszünkbe juthatott a Kofola elleni vereség, vagy a tavalyi legendás fordítás az utolsó fordulóban, vagy akármi, mindenesetre sikerült olyan sokat gondolkodni a múltbeli párhuzamokon, hogy mire felocsúdtunk, hátrányunk már háromgólosra nőtt.

Ekkor pályára küldtük eladdig mellőzött csillagunkat, Hlavacska Andrást, de mintha meg lettünk volna átkozva, rögtön utána negyedszerre is kapitulált védelmünk. Szerencsére csapatunk gyeplőit pszichikálisan is erős kocsisok fogták össze, így nem szaladt szét a szelídíthetetlen vadlovakból álló ménes, hanem legjobb arcát nyújtva kimutatta foga fehérjét.

A hengert, mint már annyiszor, most is Tinkó indította be, gólra pedig gól és megint gól következett, így nem sokkal térfélcsere után már meccsnull volt az állás. Ekkor már benne lógott a levegőben a győzelem lába, már csak el kellett volna kapnunk, hiszen mezőnybeli nyomásunk egyre inkább ránehezedett ellenfelünk hátsójára, azonban kevés alkalommal tudtunk behatolni a résekbe, míg ellenfelünk egyéni képességeikre épített akciói kapusunk ihletett formája ellenére is a kelleténél többször jártak sikerrel.

Hanem hat-hatos állásnál úgy tűnt, ellenfelünk forrófejű játékosainál az eltörött mécses elszakította a cérnát, harci kedvük gatyamadzagja pedig ennélfogva megereszkedett, amit egyre inkább a magunk javára tudtunk fordítani. Petykó lövését még kitornázta előbb egyik, majd másik hálóvédő, Erdei ellen azonban már nem akadt gyógyszer. A meccs utolsó szakaszában vezetett támadásaink jobbára a labdaszerzés-Tinkó-Erdei-gól útvonalat járták be, egymás után többször, szemre is tetszetős voltuk mellett pedig gyorsan növelték a számszerű különbséget a két csapat közt. Erdei káprázatos módon összesen hatszor mutatkozott be ellenfelünk kapusának, ezzel minden vitán felül állt magasba emelt pajzsán, midőn megkaparintotta a mezőny legjobbjának kijáró címet.

Győzelmünknek köszönhetően feljöttünk az ötödik helyre, ám az igazán kemény meccsek még csak most következnek.

Kozelito Tél - Ladányi Gábor FC 12-6

   kezdő: Hollósy - Erdei, Hlavacska T., Petykó, Tinkó

   csere: Hlavacska A.

   gól: Erdei 6, Tinkó 3, Hlavacska A. 2, Hlavacska T.

„Pszichikálisan is jó kocsisnak kell lenni” – Interjú a Kozelito Tél két meghatározó játékosával

Véletlenül sem azért Fehér és Hlavacska lettek az első interjú-alanyok, mert szaktársaim lévén velük unatkozom legtöbbet közösen, hanem azért, mert a pályán pótolhatatlan kulcsjátékosai a csapatnak, ezért megérdemlik, hogy a rajongók bepillantást nyerhessenek gondolataikba.

Köszönöm az alanyoknak, hogy rendelkezésemre álltak!

Kozelito Tél blog: Mi a véleményed a Kozelito Tél eddigi teljesítményéről?

Fehér Renátó: Már tavasszal érezni lehetett, hogy kezd összekovácsolódni a csapat. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az alsóház bajnoki címének megszerzése. Azt hiszem az ősz is az előzetes elvárásoknak megfelelően indult. Mind mentálisan, mind fizikálisan ideálisnak mondható a játékosok és a csapategységek állapota. Viszont izgatottan várom azt az első találkozót, amikor legerősebb összeállításunkban léphetünk a mészcsíkok közé a BEAC-i oroszlánbarlangban.

KTB: És a sajátodról?

F. R.: Idén még csak egy bajnoki mérkőzésen tudtam szerepet vállalni, de úgy érzem akkor a csapat hasznára voltam. Jól megértjük egymást a többi kozelitóssal, ha nekem jól megy a kapuban azt a társak precíz védekezésének is köszönhetem. A hálóőr pozícióját egyébként is a magaménak érzem, hiszen a korábban mezőnyben tapasztalt erőnléti problémák itt nem befolyásolják a teljesítményemet, egy kapusnak inkább a fejében dől el sok minden. A motivációm is teljesen rendben van, sőt néhol még arra is igyekszem energiát tartalékolni, hogy a kapuból mintegy szurkolóként is bíztassam a csapatot a jobb eredményre, illetve hiszem és bízom abban, hogy ezáltal az ellenfél is feszültebbé, pontatlanabbá tehető.

KTB: Mit szólnál, ha a jövőben a klub szerződést kötne a labdarúgókkal, és a szerződés

tartalmazná a meccseken való részvétel kötelező arányát?

F. R.: A klubvezetés többször is jelezte már ez irányú szándékát, de konkrét egyeztetések még nem kezdődtek az ügyben. Ha a vezetők olyan alternatívát tudnak kínálni, ami mind a játékosoknak, mind a csapatnak az érdekeit egyszerre kielégíti, akkor komoly esély van a kompromisszumra. Ez persze egy hosszú folyamat, a feleknek tárgyalóasztalhoz kell ülni.

KTB: Büszke vagy Koman Volira?

F. R.: [mosolyog] Minden Szombathelyről indult játékosra büszke vagyok, aki magára ölthette a címeres mezt, hívják akár Király Gábornak, akár Halmosi Cucunak, akár Koman Vladimirnek. A Volival való gyerekkori ismeretségem persze egy még erősebb kapocs. Életre szóló emlék, hogy egy csapatban játszhattam vele, (akkor is a kapuból) figyelhettem cseleit, lövéseit. Rengeteget tanultam tőle ennek a játéknak a szeretetéről, az elszántságról, a társakhoz való viszonyról, hogy hogyan lehet a pályán, résztvevőként győzelembe űzni-hajtani egy csapatot.

KTB: Ha egyszer Magyarországon lesz, elhívod a meccseinkre?

F. R.: [nevet] Sok-sok éve nem találkoztunk már. Nem sokkal azután, hogy elkerült az általánosból már profiskodni kezdett a Haliban, akkortájt szakadt meg a kapcsolatunk. Nem sokkal később ki is került Olaszországba. Mostanra már én is csak egy rajongója, szurkolója vagyok, mint egyre többen ebben az országban. De annyit megígérhetek a Kozelito Tél szurkolóinak és a blog olvasóinak, hogy minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy a Voli halljon rólunk.

KTB: Van példaképed a kapusok között?

F. R.: Mindig kedveltem azokat a kapusokat, akik egyszerre viselkedtek koncentráltan és átélten a pályán. Azok érdekeltek, akik nemcsak technikai tudásukról tettek tanúbizonyságot és fogták össze a kapuból a csapattársaik gyeplőit, hanem pszichikálisan is jó kocsisnak bizonyultak. Ha neveket kell sorolnom, akkor José Luis Chilavertet, a latin-amerikai Jasint, és Peter Schmeichelt, a dán óriást mondanám. Meg persze a Király Gabit.

KTB: Elégedett vagy a csapat eddigi teljesítményével?
Hlavacska András: Ahhoz képest, hogy a csapat közösségépítő céllal alakult, eddig derekasan helyt álltunk a Bölcsész Bajnokság küzdelmeiben. Az igazi megmérettetések persze csak most következnek, hiszen most játszunk először velünk egyszintű csapatokkal (a Téli Bajnokságot kicsit erősnek, az alsóházat kicsit könnyűnek éreztem). Ha a felsőházban is lesznek győzelmeink, akkor teljes mértékben elégedettek lehetünk magunkkal.
KTB: A legutóbbi fordulóban te is megszerezted idénybeli első gólodat...
H. A.: Soha nem az volt a fontos számomra, hogy gólokat szerezzek, még az sem, hogy jól játsszak, hanem, hogy a csapat jól játsszon. Persze külön öröm, ha ehhez gólokkal tudok hozzájárulni, de ha nem is mindig sikerül, remélem akkor is lesz mit mesélni az unokáknak.
KTB: Szerinted miben jó a csapat, és miben kéne még fejlődünk?
H. A.: A téli és a tavaszi szezon alatt szerintem jól összekovácsolódott a csapat, és ha rutinosnak nem is, összeszokottnak már mindenképpen nevezhetjük magunkat. Mindenki megtalálta a helyét, mindenki tudja, hogy a többiektől mire számíthat. Az egyetlen bosszantó dolog, hogy a tág keret ellenére jó párszor éppen csak ki tudunk állni, pedig a meccsenkénti két csere mindig jól jönne. Azt, hogy a B liga alsóházánál erősebbek vagyunk, már bizonyítottuk, most az a cél, hogy a felsőházban egy negyedik-ötödik helyet megcsípjünk. Ha ez sikerülni fog, szerintem elégedettek lehetünk magunkkal.
KTB: Szombaton a Ladányi elleni meccsen el fogja bírni a csapat a csapatkapitány távollétét?
H. A.: Mindenki pótolható - kivéve Görög Danit! Már előre félek, hogy a mértani pontosságú keresztlabdák és elemi erejű lövések nélkül mire lesz képes a csapat. Kemény próbatétel lesz a szombati meccs mindnyájunknak, főleg Máténak, aki kénytelen lesz a kapusok távollétében ellátni a hálóőri feladatokat (Ez úton is sok szerencsét kívánok neki!).
KTB: Jövőre Hlavacska András FC néven indulunk?
H. A.: Ennek több akadálya is van. Egyrészt, nem tartom a csapat emblematikus figurájának magam, számomra a Kozelito éppúgy elképzelhetetlen a többi játékos nélkül, mint nélkülem. Másrészt egy időre szerintem mindenkinek elég volt a névváltoztatásból. Arról már nem is beszélve, hogy kevesen barátkoznának meg ezzel a nyelvtörővel, így fennállna annak a veszélye, hogy csapatunk - jó forma ide vagy oda - gyorsan a feledés homályába veszne.

A javunkra billent a mérleg nyelve

Ezúttal nem úgy találkoztunk a KuKás(z)okkal, mint legfőbb riválisunkkal, az esélyesség terhét pedig már megtanultuk elviselni, így nyugodtan vártuk a találkozót. Jellemző, hogy a pálya felé vezető úton a legszorosabban a meccshez kapcsolódó megjegyzés az volt, hogy „meg kéne nyerni”, jó bölcsészek lévén inkább azon tanakodtunk, hogy ki vigye át a szerelmet.

Legjobb értelemben vett nyugodtságunk szerencsére az első perctől kezdve megmutatkozott a pályán is. Legerősebbnek tartott mezőnybeli csapatunk úgy gyűrte be eddig pont nélküli riválisunkat, mint izzadt mezt szokás a sporttáskába. Támadóink ugyanúgy megnyerték az egy az egy elleni szituációkat, mint a Kofola ellen, védelmünk pedig olyan masszívan állta a sarat, hogy az egész első félidőben mindössze két kaput találó lövést jegyezhettek fel ellenfeleink. Nem úgy mi! Fölényünk körülbelül kétpercenként egy-egy veszélyes helyzetté érett, amelyek közül ezúttal párat értékesítettünk is. Pár perc játék után Tinkó éles beadását ütötte ellenfelünk kapusa Palágyi lába elé, aki nem hagyta ki a (rím-)ziccert; a félidő második felében pedig Hlavacska lőtt egy nagyon hlavacskás bombagólt, majd Tinkó csavart a rövid sarokba egy szabadrúgást, ezzel félidőben már háromgólos előny büszke birtokosainak mondhattuk magunkat.

Hlavacska utólag úgy nyilatkozott, hogy kellett egy kis izgalom a meccsbe, meg hát nem nyerhetünk mindig tízgólos különbséggel. E sorok írója a tízgólos különbséget is elfogadta volna, bár elismeri, hogy nem lett volna jogos. Ellenfelünk ugyanis a második félidőben néhány alkalommal meg tudta bontani védelmünket, és egy lefordulás után gólt szereztek. Ez kevéssé a védelmünk hibája, hiszen még a Kofola elleni meccsnél is jobban játszottunk legalább annyival, hogy most a kapufa belső oldalához érkeztek lövéseink, és a támadók is minden pontrúgásnál visszaértek védekezni. Egyénileg is formában voltunk, icipici másnapos mélaságot leszámítva mindenki hozta, amit várhatunk tőle.

Olybá tűnik, túl sokat beszéltünk a májusi, bajnoki címről döntő találkozón beszedett potyagólról, mert két részletben megismétlődött. Szerencsére gól csak egyszer született, amúgy rendkívül szerencsétlen módon: egy éles szögből leadott lövést Görög kispárgázott, a lepattanót Hlavacska vaktában elrúgta, de pont a mögötte ólálkodó csatár sípcsontjára, ahonnan hálónkba vágódott a labda. Pár perccel később egy kapu fölé kerülő lövésénél gólt reklamáltak ellenfeleink, és bár a lyukas háló miatt elképzelhető lett volna az ő verziója is, a játékvezető ugyanúgy ítélte meg a helyzetet, ahogy mi.

Ezután, hála annak, hogy volt cserénk, és nem fáradtunk el, visszavettük a meccs irányítását, és Palágyi révén újabb gólt szereztünk, ezzel pedig mintha mindkét csapat számára nyilvánvalóvá vált volna, hogy itt csak a Kozelito nyerhet. A lefújás előtt néhány másodperccel Palágyi okosan a rövid sarokba gurította Hlavacska kiugratását, ezzel visszaállt a szünetbeli háromgólos, magabiztos differencia.

Győzelmünkkel egyrészt meggátoltuk, hogy tavalyi legfőbb riválisunk revansot vegyen rajtunk, másrészt fontos három pontot zsebeltünk be, ezzel tartjuk a lépést a felsőházi helyekért folyó versenyben.

Kozelito Tél - KuKás(z)ok 5-2

   kezdő: Görög - Hlavacska, Nyitrai - Tinkó, Palágyi

   csere: Petykó

   gól: Palágyi 3, Hlavacska, Tinkó

Lenullázva

Ha a HajCSATOKról mint régi kedves ismerősünkről írtam, hasonló szépeket mondhatnék a Kofoláról, akik ellen tavaly januárban a klubtörténet első győzelmét arattuk. Mint felsőházba vágyó csapat, a tavalyi felsőház utolsó helyezettje ellen, mint nehéz, de verhető ellenfélre készültünk. Sajnos kabalánkat, az új mezeket, ezúttal nem tűnt célszerűnek viselni, mivel a Kofola is citromsárga szerelésben játszik. Ennél súlyosabb fennakadás, hogy játékosaink közül többen lemondták a szereplést, és bár cserénk is volt, taktikai lehetőségeink behatárolódtak, illetve harmadik számú kapusunk került a kezdőcsapatba.

Ellenfelünk mindjárt az első percben megmutatta, hogy jogosan tartottuk nehéz ellenfélnek őket, hiszen csatáruk a hatoson belülről tisztán lőhetett, próbálkozása azonban elakadt Görögben.

Eleinte nem volt jellemző a sok helyzet, nekünk gondot okozott a betömörülő védelem feltörése, és ekkor még ritkán jutottunk el lövésig, ellenfeleink akciói pedig nem túl kreatív előreívelésekre épültek, amelyeket az idén először pályára lépő Hlavacska közel száz százalékban ártalmatlanított, sőt a toronymagas csatárok lefejelése még arra is jutott teljesítményéből, hogy csapattársai felé fejelje a labdákat. Fizikálisan, futómennyiségben és összeszokottságban azonban alulmaradtunk, így általában a mi térfelünkön folyt a játék, és egy szerencsétlen jelenet jelenet után hátrányba is kerültünk. Egy távoli lövés Nyitrain megpattanva a keresztlécnek csapódott, onnan felpörgött, majd a gólvonal elé pattant, ahonnan a későn reagáló Görögöt megelőzve játékosuk a gólvonalon túlra segítette a játékszert.

A hátrány tudata úgy hatott, mintha a szurkolóink ébresztőt fújtak volna, és még az első félidőben néhány viharos akciót vezettünk, de nem sikerült túljárnunk a velünk szemben álló kapus eszén. Ezt a játékot szerencsére sikerült átmenteni a második játékrészre is. Pörgős, sokpasszos játékunkkal néha sikerült ellenfelünk egyébként nagyon tömör védelme mögé kerülni, támadóink pedig gyorsaságukkal és cselezőképességükkel egy az egyben gyakran megverték a közelükben levő védőt, ám ilyenkor vagy azonnal ott termett egy másik, vagy a kapuralövés maradt eredménytelen. Ehhez kellett ellenfelünk kapusának rendkívüli formája, illetve az, hogy számtalan lövésünk végezze alig pár centivel a kapun kívül.

Ekkor már Hlavacska is támadót játszott, ami támadásaink kreativitásának további növekedése mellett azt is eredményezte, hogy hátul sebezhetőkké váltunk. Görög több alkalommal védett, de egy végletekig kijátszott kontra, és egy kapáslövés rajta is kifogott, így hátrányunk a második félidő kétharmadára háromgólosra nőtt.

Természetesen ellenfeleink sok lehetősége nem azt jelenti, hogy jobban játszottak nálunk, mert mi egyértelműen jobbak voltunk náluk, és jobbak voltunk, mint előző meccsünkön, csupán annyit jelent, hogy számszerű eredmény hiányában saját támadásainkról nehezebb megfogható dolgokról beszámolni. Legnagyobb helyzeteink talán Palágyi előtt adódtak, akinek felső sarokba tartó fejesét földöntúli bravúrral tolta szögletre a kapus, majd később, amikor a kapus a földön feküdt, mire átvette a labdát, a hátvédek már elé vetődtek.

Ezzel aztán megszakadt hét bajnoki meccs óta tartó győzelmi szériánk, és legelső meccsünk óta először fordult elő, hogy nem szereztünk gólt. Mi mindent megtettünk, és ha estig játszunk, bizonyára a mi javunkra esett volna legalább háromgólos különbség – kár hogy mindössze negyven perc után végetért a találkozó. Legalább Palágyinak nem kell izgulnia a házi góllövőlistán elfoglalt vezető helye miatt.

Kozelito Tél - Kofola 0-3

   kezdő: Görög - Hlavacska, Nyitrai - Tinkó, Palágyi

   csere: Erdei

   gól: -