Ezúttal nem úgy találkoztunk a KuKás(z)okkal, mint legfőbb riválisunkkal, az esélyesség terhét pedig már megtanultuk elviselni, így nyugodtan vártuk a találkozót. Jellemző, hogy a pálya felé vezető úton a legszorosabban a meccshez kapcsolódó megjegyzés az volt, hogy „meg kéne nyerni”, jó bölcsészek lévén inkább azon tanakodtunk, hogy ki vigye át a szerelmet.
Legjobb értelemben vett nyugodtságunk szerencsére az első perctől kezdve megmutatkozott a pályán is. Legerősebbnek tartott mezőnybeli csapatunk úgy gyűrte be eddig pont nélküli riválisunkat, mint izzadt mezt szokás a sporttáskába. Támadóink ugyanúgy megnyerték az egy az egy elleni szituációkat, mint a Kofola ellen, védelmünk pedig olyan masszívan állta a sarat, hogy az egész első félidőben mindössze két kaput találó lövést jegyezhettek fel ellenfeleink. Nem úgy mi! Fölényünk körülbelül kétpercenként egy-egy veszélyes helyzetté érett, amelyek közül ezúttal párat értékesítettünk is. Pár perc játék után Tinkó éles beadását ütötte ellenfelünk kapusa Palágyi lába elé, aki nem hagyta ki a (rím-)ziccert; a félidő második felében pedig Hlavacska lőtt egy nagyon hlavacskás bombagólt, majd Tinkó csavart a rövid sarokba egy szabadrúgást, ezzel félidőben már háromgólos előny büszke birtokosainak mondhattuk magunkat.
Hlavacska utólag úgy nyilatkozott, hogy kellett egy kis izgalom a meccsbe, meg hát nem nyerhetünk mindig tízgólos különbséggel. E sorok írója a tízgólos különbséget is elfogadta volna, bár elismeri, hogy nem lett volna jogos. Ellenfelünk ugyanis a második félidőben néhány alkalommal meg tudta bontani védelmünket, és egy lefordulás után gólt szereztek. Ez kevéssé a védelmünk hibája, hiszen még a Kofola elleni meccsnél is jobban játszottunk legalább annyival, hogy most a kapufa belső oldalához érkeztek lövéseink, és a támadók is minden pontrúgásnál visszaértek védekezni. Egyénileg is formában voltunk, icipici másnapos mélaságot leszámítva mindenki hozta, amit várhatunk tőle.
Olybá tűnik, túl sokat beszéltünk a májusi, bajnoki címről döntő találkozón beszedett potyagólról, mert két részletben megismétlődött. Szerencsére gól csak egyszer született, amúgy rendkívül szerencsétlen módon: egy éles szögből leadott lövést Görög kispárgázott, a lepattanót Hlavacska vaktában elrúgta, de pont a mögötte ólálkodó csatár sípcsontjára, ahonnan hálónkba vágódott a labda. Pár perccel később egy kapu fölé kerülő lövésénél gólt reklamáltak ellenfeleink, és bár a lyukas háló miatt elképzelhető lett volna az ő verziója is, a játékvezető ugyanúgy ítélte meg a helyzetet, ahogy mi.
Ezután, hála annak, hogy volt cserénk, és nem fáradtunk el, visszavettük a meccs irányítását, és Palágyi révén újabb gólt szereztünk, ezzel pedig mintha mindkét csapat számára nyilvánvalóvá vált volna, hogy itt csak a Kozelito nyerhet. A lefújás előtt néhány másodperccel Palágyi okosan a rövid sarokba gurította Hlavacska kiugratását, ezzel visszaállt a szünetbeli háromgólos, magabiztos differencia.
Győzelmünkkel egyrészt meggátoltuk, hogy tavalyi legfőbb riválisunk revansot vegyen rajtunk, másrészt fontos három pontot zsebeltünk be, ezzel tartjuk a lépést a felsőházi helyekért folyó versenyben.
Kozelito Tél - KuKás(z)ok 5-2
kezdő: Görög - Hlavacska, Nyitrai - Tinkó, Palágyi
csere: Petykó
gól: Palágyi 3, Hlavacska, Tinkó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése