Sikeres jubileum

Fontos jubileumhoz érkezett a csapat: Fennállásunk ötvenedik tétmérkőzése volt a mostani Zalagyöngye elleni meccs. Ahogy az utóbbi időben lenni szokott, innen-onnan összekapartuk azt a számú játékost, ami győzelmi esélyekre is elegendő volt. A helyszínen aztán hét ágra sütő nap, és zárt sátor fogadott bennünket, a két csapat-félig meddig meg is egyezett abban, hogy a kinti pályám játszunk, ám a játékvezető ebbe nem nyugodott bele, és kinyittatta a sátrat.

Ezúttal Ángyán röpködött

Pontszerzési reményeinket tovább növelte, hogy ellenfelünk öt emberrel, csere nélkül jelent meg, ráadásul a Görög-Hlavacska kémpáros jelentése szerint a legjobbak általában hiányoztak; míg nálunk a késést prognosztizáló Palágyi is befutott kezdésre, Ángyán pedig egy év után ismét vállalta, hogy a gólvonalon röpködjön.

A röpködésre aztán szükség is volt, hiszen némileg fáradtan kezdtünk A-ligás ellenfelünk ellen, néhányszor megkavarták védelmünket, és körülbelül öt perc után egy ügyes megmozdulás után gólt is szereztek. Nem sokáig váratott magára azonban a válaszunk: Hlavacska passza Petykót gólhelyzetben találta, aki ugyan a kapusba lőtt, és szintén a kapusba lőtte a kipattanót Görög, ám másodjára térdéről a hálóba pattant a labda.

Kifejezetten unalmas lehetett a meccs kívülről nézve, hiszen nem vezettek fergeteges rohamokat egymás ellen a csapatok. Támadásaink leginkább Palágyi képességeire épültek, akit fáradtsága mellett az is hátráltatott, hogy a mellé leggyakrabban felzárkózó Tóth-tal nem mindig találta meg az összhangot, talán ennek is tudható be, hogy a félidőben több gólt már nem szereztünk. Hátul viszont a Hlavacska-kommandó mellett szükség volt Ángyán védéseire, sőt egy szélről leadott lövéssel túljártak az eszén, így a térfélcsere adminisztratív és pszichológiai szempontból oly igen fontos pillanatában éppen hátrányban voltunk.

És ha ez nem lett volna elég, néhány perc játék után ellenfelünk legjobbja, Tölgyesi, lefordult Görögről és a hosszú sarokba lőtte önmaga és csapata harmadik gólját, 1-3! Akár azt is hihettük volna, hogy kikapunk, ám szerencsére nem így történt, bíztunk magunkban és egymásban; illetve kezdtük észrevételezni, hogy ellenfelünk fárad, és ez a labdabirtokláson is kezdett meglátszódni.

Szemben a küzdő felek

A mezőnyfölénnyel eleinte nem nagyon tudtunk mit kezdeni, ahogy a mérkőzés korábbi szakaszaiban sem fárasztottuk tudatosan az ellenfelet (lehet, ehhez túl fáradtak voltunk magunk is), és a hajrában is gyakran csak ácsorogtunk vagy sétálgattunk a sok mozgással való helyzetteremtés helyett. Persze helyzetek így is adódtak, leggyakrabban Palágyi előtt, aki a támadó térfél bármelyik pontjáról képes volt gólveszélyesen tüzelni – egyik próbálkozása be is akadt a pipába, 2-3 – de közel sem alakítottunk ki annyi helyzetet, amennyit lehetett volna.

Ha Tóth kapcsán igaz volt, hogy Palágyival nem mindig találta meg az összhangot, akkor az is figyelemre méltó, hogy Hlavacskával viszont egymás gondolatát is tudták, Hlavacska a védelemből felhozott labdákkal többször kereste – és találta – meg barátját, aki kétszer be is tudott fordulni a kilencesen belül, az így adódó helyzeteket pedig magabiztosan gólra váltotta, ezzel javunkra fordította az állást.

A hajrában úgy tűnt, mintha többen lettünk volna a pályán

Előnybe jutva talán korábbi hibáinkból is tanulva leginkább a labda tartására törekedtünk, amit sikerrel meg is valósítottunk. Az utolsó percben még egy nagy lehetőséghez nyílt előttünk, hiszen hazaadás miatt a hatosról rúghattunk szabadrúgást. A leállított labdát Görög lekészítette, a begyakorolt figura szerint érkező Hlavacska pedig tiszta helyzetből lőhetett a kapuba.

Másra már nem is maradt idő, 5-3-ra nyertünk, mindezt kétgólos hátrányból egy papíron erősebb csapat ellen. Ezzel felkapaszkodtunk az alsóház ötödik helyére, és nem elérhetetlen az „alsóház felsőháza” sem; további érdekesség pedig, hogy először szereztünk pontot Tinkó nélkül, de minden statisztikai adatnál lényegesebb, hogy a jubileumi ötvenedik mérkőzésünkről három ponttal távoztunk. Természetesen ez még jubileum nélkül is örvendetes lenne.

Kozelito Tél - Zalagyöngye 5-3

  kezdő: Ángyán - Hlavacska, Petykó - Görög, Palágyi

  csere: Erdei, Tóth

  gól: Tóth 2, Görög, Palágyi, Hlavacska

Minden jó, ha a vége jó

Bölcsész-kupa nem lévén a Zsuga Bonito által szerevezett Johanna-kupa lépett elő a Bölcsész-kupával majdnem egyenrangú eseménnyé, így nem is volt kérdéses, hogy indulunk rajta, sőt a jelentkezők névsorát megtekintve az első négybe, talán még dobogóra is várhattuk magunkat. A nevezéssel szemben az már kérdéses volt, hogy ki tudunk-e állni, mert két perccel első meccsünk kezdete előtt hárman lézengtünk a pálya mellett. Szerencsére ekkor befutott az erősítés, és cserével tudtunk kiállni.

Így futott ki tehát a csapat a Grupetto elleni első meccsre: Fehér – Petykó, Tinkó, Görög (cs.: Nyitrai) – Márialigeti. A meccsről sok jót nem őrzünk meg emlékeink között, hátrányba kerültünk, majd Márialigeti vezérletével fordítottunk, és bár védekezésünk könnyen átjárható volt (ezt fogjuk a hiányzókra), előnyünket sikerült megőriznünk (6-5).

Másodjára a Fekete Sereggel hozott össze bennünket a sors, de ellenfelünk csak papíron volt azonos a B-ligában látott Fekete Sereggel, hiszen több külsőssel és megsokszorozódott játéktudással vonultak föl ellenünk. Három perc játék után három gól hátrányban voltunk. Ebből kettőt gyorsan sikerült lefaragnunk, de ezzel se sokra mentünk, mert ellenfeleink azt csináltak a pályán amit akartak, futómennyiságben, sebességben, kreativitásban és passzok számában is messze felülmúltak bennünket. Lefújás után több játékosunk panaszkodott, hogy rá mindig két-három támadó jutott, tehát ellenfeleink nálunknál többen, számításaink szerint körülbelül kilenc-tízen lehettek egyszerre a pályán. Csapatunk legjobbja még úgy is Fehér volt, hogy tizenegy gólt kapott (4-11).

Ezután érthetően megcsappant a csapat erkölcsi tartása, mindenkinek fájt mindene, de legfőképpen a lelke. Nyitrai légzőszervi nehézségek miatt hazament, ám megérkezett Erdei és Rápolty, és szerencsére Fehér is „összedrótozta” magát annyira, hogy fájó végtagokkal bár, de vállalja a következő megmérettetést.

Márialigeti (jobbszélen) és a csapat második gólja a HÖK ellen

Ellenfelünk szerényen az „ELTE ÁJK HÖK” nevet viselte volna, de akár a jogi kar válogatottjának is beillett volna a Futó Balázzsal és Bánk Leventével felálló, a Gruppettónak 24-et lövő gárda.

Nem azonnal, és kemény küzdelemmel bár, de ellenünk is megszerezték a vezetést, ám mi ki tudtunk egyenlíteni, és bármekkora esélyesek is voltak, ez mezőnyben nem volt egyértelmű, hiszen a Tinkó-Erdei hátvédpáros hatalmasat küzdött, elöl Rápolty és főleg Márialigeti varázsoltak. Mindkét kapusnak nagyokat kellett röpködnie, hogy ne kapjon szép nagy gólokat, szerencsére Fehér akkora bátorsággal vetődött vagy ütközött, mintha csak most jött volna a gyárból, sérülésnek nyoma sem volt rajta. Az állás a második félidő közepéig az egál környékén mozgott, de Márialigeti hihetetlen bombái után Tinkó és Rápolty is beköszöntek, ezzel óriási küzdelemben 7-4-re megvertük a bajnokság egyik legfőbb esélyesét.

A védelem oszlopai

Mint kiderült, a továbbjutás szempontjából ez semmin nem változtatott, hiszen a három élcsapat körbeverte egymást, és nekünk volt leggyengébb gólkülönbségünk, tehát szusszanásnyi pihenő után, a csoportból (két győzelemmel) harmadikként továbbjutva az ötödik helyért játszhattunk a (testvércsapatunk? ősi riválisunk?) HajCSATOK ellen.

A találkozó jól indult, jól folytatódott, és végeredményben jól is zárult le. Erdei két szöglete után Rápolty két gyors gólt szerzett, és folytatásban sem állt le a gépezet, az első félidőben helyzeteket is alig engedve gyűrtük be ellenfelünket, és szebbnél szebb gólokat lőttünk. Külön említésre méltó, ahogy Erdei egy szögletet érintés nélkül becsavart a léc alá; illetve ahogy ugyancsak Erdei az ellenfél alapvonala mentén befelé mozogva osztott ki egy-egy esernyőt egy védőnek és a kapusnak, hogy aztán Petykó közvetlen közelről a hálóba lőhessen. Ekkor már a lendület és a lelkesedés elragadott bennünket, így hátul is adódtak meleg pillanatok, meg néhány beszedett gól is, de a győzelem nem forgott veszélyben (8-3).

Csapatkép a csoportkör után

Mindez összességében a kupa ötödik helyének megszerzésére volt elegendő, illetve arra, hogy a megpróbáltatások és a megalázó vereség ellenére felfelé görbülő szájjal (értsd mosollyal) arcunkon hagyhattuk el a pályát.

A Johanna-kupán megjelentek: Erdei, Fehér, Görög, Márialigeti, Nyitrai, Petykó, Rápolty, Tinkó

   gól: Márialigeti 15*, Rápolty 4, Petykó 3, Tinkó 2, Erdei

   * a bajnokság statisztikájában ebből kettő öngól

Megérkezett a Tél

Remek időjárás, gyenge szél fogadta a pályára lépő csapatokat, no meg némi hideg is, jelezvén, hogy a tél most már nem csak közelít, hanem ereje teljében tombol. Bárcsak mi is erejünk teljében hengerelhettünk volna! Mert a tartalék-szerelés viselésén túl nem először arra kényszerültünk, hogy tartalék-játékosainkat mozgósítsuk, így összeszokottságról nem igazán lehetett szó, szerencsére játéktudásról annál inkább. És miután egy perccel kezdés előtt az ellenfél is megérkezett, semmi akadálya nem volt, hogy lejátszhassuk az echte sárgamezes, bölcsész B-ligás kiesési rangadót.

Technikai képzettségben való előnyünk az első perctől kezdve megnyilvánult, a Tóth és Tinkó lövései révén megnyilvánuló mezőnyfölény pedig azzal kecsegtetett, hogy ezúttal tényleg győzelemmel hagyhatjuk el a pályát. Sokat tartózkodtunk ellenfelünk térfelén, nem egyszer még ott sikerült elfojtanunk akcióikat, és senkit nem ért meglepetésként, hogy még a félidő első felében előnybe kerültünk Hlavacska Tamás szép csel után a rövidbe küldött lövésével.

Tamásnak (kékben) az ellenfelek is csak a hátát látták

Előnybe kerülve kicsit visszavettünk a tempóból, néhány támadást az ellenfél is vezetett, Fehérnek is testi épségét kockáztatva kellett tisztáznia a ziccerbe kerülő csatár elől. Sajnos a szögletnél elaludtunk, és a hatos csücskénél tisztán álló csatár zavartalanul lőhetett a keresztlécre, ahonnét a gólvonal mögé pattant a labda. Szerencsére nem soká tartott a döntetlen, hiszen a középkezdés után Hlavacska Tamás mindenkit kicselezett, akit csak lehetett (úgy tűnik, ez családi műfaj), majd akár passzolási, akár lövési szándékkal, de a hosszú sarok irányába küldte a labdát, ahol Tinkó érkezett, és közelről bepofozta vezető gólunkat.

Ahhoz képest, hogy ki-ki meccsről volt szó, meglehetősen kevés érzelemkitörésnek lehettünk tanúi, a legkevésbé sem volt feszült vagy durva a légkör, csak szép lassú mederben folydogáltak az események. A félidőt sem vettük észre, és az előző meccseken annyit gyakoroltuk a középkezdéseket, hogy azt sem.

A második játékrészben mindkét fél támadóbb szellemben játszott, ellenfelünk az egyenlítés reményében, mi pedig az újabb szerzett gólok, és a nagyobb gólkülönbség érdekében. védelmünkben Hlavacska András a tőle megszokott módon brillírozott a nála húsz kilóval súlyosabb csatárok között, amikor pedig kevés volt az egy hátvéd, Fehér csillogtatott meg valamit tudásából. A bekapott gólt így sikerült elkerülni, ráadásul rövid idő alatt kétszer is betaláltunk. Hlavacska Tamás előbb kihagyhatatlan helyzetbe hozta Görögöt (aki értékesítette is a helyzetet); majd éles szögből maga varázsolta be a zsugát a rövid pipába.

A megjelent játékosok hozzáállása dicsérendő volt, hiszen mind minél többet akartak játszani, és magukat sem kímélve vetették be magukat a küzdelembe. Csupán a taktikai elemeket nem biztos, hogy mindig a legjobban alkalmaztuk. Pontrúgásoknál például előfordultak meleg pillanatok a kapunk előtt, és néha le tudott válni egy-egy csatár az őrzőjéről; néha pedig négy mezőnyjátékosunk úgy ment föl támadni, hogy közben a kilencesünkön őrizetlenül állt egy ellenfél – kapta is a labdát, de Tóth az utolsó pillanatban visszaért. Kisebb hiba, vagy inkább csak érdekesség, hogy gyakran Petykó volt a legelőrébb tolt kékmezes. Dicséretes, hogy korábban csak védekezésben jeleskedő játékosunk mostanában bátran megy előre is, és csatárként is megbirkózik a játékhelyzetekkel, most is volt egy veszélyes lövése.

Hátul Hlavacska András néha egyedül maradt, de mi már nem is lepődtünk meg azon, hogy győztesen került ki majd minden szituációból. A meccs embere mégsem ő, hanem bátyja volt, aki beugróként két góllal és két gólpasszal a csapat összes találatában főszerepet játszott.

A hármas sípszó ezúttal a győzelmet jelentette számunkra, megszereztük első pontjainkat az idei kiírásban (idén is a Kofola ellen), csapatkapitányunk megszabadulhatott a Neander-völgyi embert idéző kinézetétől, és visszavágtunk az őszi oly igen fájó kudarcért.

Kozelito Tél- Kofola 4-1

  kezdő: Fehér - Hlavacska A., Tóth - Hlavacska T., Tinkó

  csere: Görög, Petykó

  gól: Hlavacska T. 2, Tinkó, Görög

Korábban le kellett volna fújni

A mérkőzés előtti 24 óra a lassan és fájdalmasan szokásossá váló számolgatással telt, hogy ki jön, ki nem jön, és melyik vésztartalékunkat sikerül mozgósítani. Csodával határos módon a káoszból mégis előkerült hat sárgamezes, és a légzőszervi megbetegedéssel bajlódó Tinkót kapuba állítva, egy cserével, nem gyenge csapattal álltunk ki.

Hogy a pontszerzést kitűzzük-e teljesítendő célul, arról nem beszéltünk, de alig néhány másodperc után már előnyben is voltunk, hiszen Palágyi indítását a kezdőbe véletlenül bekerülő Görög a kimozduló kapus mellett a hosszú alsó sarokba gurította.

Előnybe kerülésünk csak olaj volt a tűzre felsőházba igyekvő ellenfelünknél, akik tizenegy gólt akartak nekünk lőni, és sikerült is nyomás alá helyezni védelmünket, de az utolsó pillanatokban mindig tudtunk szerelni, vagy belelépni a lövésbe. A vészkapusként ketrecharcossá előléptetett Tinkó is tette a dolgát, több beadást és néhány veszélyes lövést hárított, volt amit maga mögé nyúlva, a gólvonalról kotort ki. Ellenfeleink ennél az esetnél gólt reklamáltak (nem volt bent), bezzeg két perccel később mi reklamáltunk kezezést, amit továbbengedett a játékvezető, és Murphy törvénye szerint gólt is kaptunk.

Támadásainkról szerényen annyit jegyezhetünk fel, hogy kontrákra játszottunk, talán Palágyi volt a legveszélyesebb, rajta kívül az elöl-hátul új színt hozó Ángyán jutott még el lövésig, de egyikőjük sem járt sikerrel, a félidőt tehát döntetlennel zártuk.

A második félidőt pedig parádés góllal nyitottuk: Pár percnyi játék elteltével Hlavacska kezdett centrifugákat megszégyenítő fordulatszámú forgolódásba a felezővonalnál, két védőt is állva hagyott, ennek köszönhetően hárman egy ellen támadhattunk. Legjobbunk balra, Palágyihoz játszott, akinek középre emelését Görög ugyanonnan ugyanazzal a mozdulattal juttatta a kapuba, ahonnan és ahogyan Tökölinek nem sikerült a hétközi válogatott meccsen. És ha ennyi még nem lett volna elég, a középkezdés után ellenfelünk sztárja cselezésbe kezdett, ami Palágyi közelében könnyelműség. Játékosunk szerelte őt (ahogy nem egyszer a meccs folyamán), elfutott, és laposan a hálóba lőtte harmadik gólunkat.

Ellenfelünk kapusát is lehozta, és lassan mezőnyfölénybe került velünk szemben. Nem mintha minden játékosuk annyival jobb lett volna nálunk, de sok gyors passzal nem kevésszer találták meg a rést védelmünkön. Tinkó több alkalommal védett, egy veszélyes ívelést a hatoson kívül fejjel tisztázott, de egy megpattanó lövés becsapta, és a félidő derekán már 3-2-t mutatott az eredményjelző tábla.

Mindkét csapat tudása legjavát nyújtva rohamozott a győzelemért, nálunk Hlavacska a labdát összes végtagján megtáncoltatva bontotta meg a védelmet, keresztpassza azonban kissé hosszúra sikerült, Erdei pedig kisodródott helyzetből az oldalhálóba lőtt; illetve Palágyi lődözgetett sokszor bátran, bár néha érdemesebb lett volna a vele felfutó Ángyánt választania.

Sajnos gólhelyzet a saját kapunk előtt is bőséggel adódott, nem kis részben azért, mert egy cserével álltunk ki, és szellemileg-fizikailag egyaránt elfáradtunk, és gyakran maradt üres ember a kilencesünkön belül, aminek a vezetés és később a döntetlen állás elvesztése lett az eredménye. Egyenlítenünk sem sikerült, hiszen Görög közeli lövését a vészkapus bravúrral kapufára tolta, hátul pedig újabb gólt kaptunk.
Úgy tűnik, nem nagyon fekszik nekünk a 40 játékperc, ugyanis rendre elfáradunk a meccsek végére. Harminc perces meccsek esetén hat ponttal és jóval kevesebb bekapott góllal állnánk valahol az alsóház középmezőnyében, persze ez is csak egy olyan "ha" ami köztudottan és közhelyesen nem létezik.

Még  nem mondhatjuk biztosra, hiszen még elképzelhető, hogy négy csapatot kizárnak, de ha ez nem következik be, akkor az alsóházban folytatjuk a küzdelmeket első pontjaink megszerzéséért.

Kozelito Tél - Black Ram 3-5

  kezdő: Tinkó - Ángyán, Görög, Hlavacska, Palágyi

  csere: Erdei

  gól: Görög 2, Palágyi

Lefulladt a tavi költők szekere?

Helyettes csapatkapitányunknak igencsak fel kellett kötnie azt a bizonyos alsóneműt, hogy a „tavi költők” kis csapata szokásos két cserével állhasson ki az alapszakasz utolsó előtti, oly nagyon sorsdöntő mérkőzésére, de végül vésztartalékaink mozgósításával legalább darabszámra megfelelően álltunk ki. Halványan reméltük, hogy ellenfelünk előző fordulókban mutatott gyenge formája még a miénket is alul fogja múlni, de tudatában voltunk, hogy játéktudásban csak a második legjobbak vagyunk a pályán.

A kezdeti kóstolgatások után rendesen egymásnak esett a két csapat, mindkét kapu gyakran forgott veszélyben, a miénket Fehér és a kapufa óvták meg a behatolástól, míg nálunk a helyzetbe kerülő játékosok pontatlansága tartotta életbe a hosszú gólcsendet. Összességében a játék képe alapján nem tűnt lehetetlennek a pontszerzés, legalábbis az első harminc percben, mert addigra szokás szerint felőrlődtünk. Nem mintha nem jutottunk volna el ellenfelünk kapujáig akcióból (Tinkó és Erdei lövése révén), vagy néha túl lelkes ellenfeleink ellen megítélt szabadrúgásból, de ezek egyike sem hozott gólt (Hlavacskának nem sikerült lemásolnia a tavalyi szabadrúgásgólt, Tinkó pedig túl messziről próbálkozott), míg a fehérmezesek némi szerencsével behúzták a labdát a kapunkba.

Ezután támadnunk kellett, amit meg is tettünk, de ahogy lenni szokott, néha megint elölfelejtettük magunkat, aminek jól kijátszott kontrák, ziccerek és gólok lettek a számunkra szomorú következményei.

Összességében éppen azt az eredményt sikerült elérnünk, mintha nem álltunk volna ki, azzal a különbséggel, hogy így legalább mozogtunk egy jót.

Kozelito Tél - Sujet (Szent Imre) 0-5

  kezdő: Fehér - Erdei, Hlavacska A., Hlavacska T., Szántai

  csere: Petykó, Tinkó

  gól: -