Az élet kiszámíthatatlan nehézségei, illetve a sorsolás szeszélye úgy hozta, hogy ezen a héten az Asztalon Villa ellen az egész tavaszi keretünk megjelent, és még meccsre is késznek tartottuk magunkat, ami szokás szerint kezdte körvonalazni az eljövendő dicsőséget.
Kezdetkor úgy tűnt, nem is lesznek nehézségeink, hiszen gyorspasszos játékunkkal többször is helyzetbe tudtunk kerülni, a probléma mindössze azzal volt, hogy elfelejtettük belőni ezeket. A "nagy számok törvényébe" helyeztük bizodalmunkat, és abba, hogy a sok-sok lövésből egy majd csak beakad, bár cserepadon ülő támadónk egyre inkább egy "kaput érző csatár" bevetését javasolta. Azonban a sok kihagyott helyzet megbosszulta magát, kapusunk cselezgetni kezdett a hatoson belül, az ellenfél csatára pedig szerelte, és a hálóba gurított.
Próbáltuk a problémát filozófiai, narratológiai, illetve a történelem tanulságait számba vevő oldalról is megközelíteni, de mind csak arra jutottunk, hogy továbbra is fociznunk kell, és kísérleteket tenni a a labdának az ellenfél hálójába juttatására. A kísérletezéssel nem is volt gond, ám vagy csatáraink voltak pontatlanok, vagy pedig az eddigre magéra találó ellenfél tudott minket megakadályozni.
Már a második félidő közepénél jártunk, és a hungaropesszimizmuson nevelkedett nézők fejébe már kezdhette belevenni fejét a gondolat, hogy egyetlen hiba és támadásaink erélytelensége elég a váratlan vereséghez, ami aztán a bajnoki címért folyó versenyből is kizár minket, amikor egy szépen felépített támadás végén Hlavacska András találta üresen magát a hatoson, és egy A-ligás gólkirály-jelöltnek ilyen helyzetből rutinmunkát jelent gólt szerezni.
Ezzel persze sem el nem dőlt a meccs, sem elégedettek nem voltunk. Mindkét csapatnak voltak támadásaink, talán a mieink voltak veszélyesebbek, hiszen Tinkó-vezette védelmünkön és Tyukász kapuson elég vaskos magabiztosság volt szemrevételezhető, amelyet ortodox eszközökkel feltörni fölöttébb valószínűtlennek tűnt. A játékvezetői ítéletek is borzolták a kedélyeket, hiszen Tyukász hatoson kívüli kivetődéséért fújható volt a szabadrúgás, bár mi nem örültünk neki (amiből aztán semmi sem lett, sőt mi kontráztunk), két perccel később pedig az ellenfél védőjének hatoson belüli kezezésénél szerettünk volna sípszót hallani, azonban az elmaradt.
Az idő sürgetését meghallva aztán egy szöglet után Kapitány cselezte be magát a kapu előterébe, és ha már ott járt, belőtte vezető gólunkat. Mondhattuk volna, hogy ha a csatároknak nem jött össze a gólszerzés, akkor átvállalták azt a hátvédek. És hol volt még a vége...
Rögvest megfordult a játék jellemző iránya, és mi kényszerültünk védekezésre, de kapunk ritkán forgott közvetlen veszélyben, annál is inkább, hogy már csak percek voltak hátra. És eljött az azóta legendássá lett utolsó perc, amikor az ellenfél megzavarodott kapusa oldalrúgásra mentett, azt Palágyi átgurította a hosszúra, ott pedig védőjét már a félpályánál harcképtelenné tévő erdőkertesi sólyom, Petykó érkezett, és két kapufát is érintő lövésével bebiztosította győzelmünket.
A lefújás után egy kis szóváltás kerekedett, megvádoltak minket azzal, hogy kapusunk most volt itt először, és akkor biztos nincs nevezve. A viszontvádaskodást utólag méltatlannak éreznénk, de védelmünkre el kell mondanunk, hogy Tyukász az idényben nyolcadszor védett, és be is van nevezve, a kételkedők bátran utánajárhatnak az adatoknak.
A győzelmet tehát, ha nem is zökkenőmentesen, de ellenfelünk erejét felőrölve végül mégis megszereztük, amivel továbbra is miénk a második helyezés. Az alapszakasz utolsó fordulójában a listavezető Bozsik ellen kétségkívül parázs hangulatú és igen nehéz meccsünk lesz, a győzelem viszont alapszakasz-elsőséggel kecsegtet. A vereség esetét nem számoltuk ki.
Kozelito Tél - Asztalon Villa 3-1
kapu: Tyukász
mezőny: Erdei, Görög, Hlavacska A., Hlavacska T., Kapitány, Palágyi, Petykó, Tinkó
gól: Hlavacska A., Kapitány, Petykó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése