2013. szeptember 14., szombat

Hasítunk

Lezajlott az első forduló szeretett bajnokságunkban, erről tudunk írni, ami meg is fog történni, az a baj, hogy a kátékoskeret kialakításáról szóló, lezárt tényeket felsoroló cikk még mindig nem aktuális. Az biztos, hogy mind a távozók, mind az érkezők között lesz olyan, akiről korábban még nem adott hírt a blog. De ennek még nincs itt az ideje.
A szokottnál hamarabb indult a bajnokság, az első egyetemi héten nemcsakhogy nevezni kellett, hanem az azt követő hétvégén már jött is a meccs. Mi a Sivatagi Rohamcsigák nevű teljesen ismeretlen csapatot kaptuk, és a névadási stratégia alapján egy teljesen újonc gólyacsapatra gondoltunk, akiket jó eséllyel meg is verhetünk. A keretösszeállításnál az okozott bonyodalmat, hogy nem volt kapusunk, de létszámra elég jól, minőségre tűrhetően megvoltunk. Itt nem szabad elhallgatni azt a tényt, hogy egy MA-s társunk, Porkoláb István próbajátékon vett részt, és az első félidőre elvállalta a kaput.
A meccsre a csúnya esős idő eléggé rányomta a bélyegét, a labda sokszor megcsúszott a lábakon, gyakran okozott átvételi nehézségeket, illetve sajtósunk fényképezőgépében is rögvest lemerült az összes elem, így nem tudjuk ezt a cikket képekkel kísérni.
Eleinte nehezen tudtunk kibontakozni, inkább magunkat kerestük, ahelyett hogy a csapattársakat kerestük volna. Az ellenfél pedig fegyelmezetten védekezett, amin nehezen találtunk rést. Aztán Hlavacska András duplájával a félidő felénél gyakorlatilag eldöntöttük a meccset. hátvédünk először egy cselsorozat, majd egy szöglet után talált be, és még a félidő előtt Hlavacska Tamás is betalált. Jellemzően mi voltunk a mezőny urai, ami veszélyes helyzet adódott a kapunk előtt, az többnyire távoli lövéseket jelentett, melyeket azonban Porkoláb hárított.
Félidőben az előzetesen megbeszélteknek megfelelően Görög állt a kapuba, Porkoláb ki a mezőnybe; illetve Tinkó is befutott, akit a közönség alkalmi mezének színe miatt rögvest Pinkónak keresztelt el. A lényeg az, hogy létszámra talán többen is voltunk az ideálisnál az összeszokottság pedig elmaradt a szokásostól, ennek tudható be, hogy a második félidőben voltak olyan időszakok, amikor beszorultunk a kapunk elé, és védekezni kényszerültünk.
A gólokat szerencsére továbbra is inkább mi rúgtuk. Hlavacska Tamás indította a második félidei gólgyártást, majd azonos vezetéknevű András beadás után lőtt öngólt a menteni igyekvő védő. Ezzel teljesen szétzilálódott az ellenfél védelme, és egyre gyakrabban tudtunk emberelőnyös helyzeteket kialakítani. Ezek során Rédey, Tinkó majd Palágyi szereztek gólt.
Közben egyet mi is kaptunk, szabadrúgásból, de olyan sokat az már nem számított. Ennyi volt, szép volt, jó volt elég volt. A 8-1-es összesítéssel valószínűleg vezetjük a tabellát. Csak maradjunk is ott!
Kozelito Tél - Sivatagi rohamcsigák 8-1
  kapu: Porkoláb, Görög
  mezőny: Görög, Hlavacska A., Hlavacska T., Palágyi, Petykó, Porkoláb, Rédey, Tinkó
  gól: Hlavacska A. 2, Hlavacska T. 2, Rédey, Tinkó, Palágyi, öngól

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése