2014. május 31., szombat

Csere nélkül mit érek én?

Amúgy Tomit oldalba könyökölték.

Elérkeztünk az egyenes kieséses szakaszba, és a párosítás nem mindig könnyen követhető szeszélyéből adódóan a Bandó Kareszt kaptuk ellenfélnek. Ennek nem igazán örültünk, de persze az is igaz, hogy ezen a szinten már mindegyik csapat kemény.
Magunk részéről erős kerettel készültünk volna, ám kapusaink sorban mind lemondták a meccset, végül az abszolút vésztartalék Zsidit kellett szerepeltetnünk, akinek ez volt az első meccse a Kozelito színeiben. Mezőnybeli terveinket pedig Tinkó igazolt hiányzása és Tóth váratlan meg nem jelenése miatt már elkezdtünk bajban lenni, a vészbehívóval mozgósított Vadernát pedig a helyszínen tartózkodó szereplők tiltották el a szerepléstől. Így aztán csere nélkül kellett nekivágnunk egy igen nehéznek ígérkező, és komoly téttel bíró találkozónak.
A kezdés nem sok jót ígért, mert a félidő közepéig elszórakoztunk pár nagy helyzetet, akkor pedig hagytuk magunkat kipasszolni, és hátrányba kerültünk. Ettől viszont felrázódtunk, és minden erőnket bevetve hamarosan két góét szereztünk, megfordítva az állást, előbb a két Hlavacska összjátékából született gól, most az idősebbik volt az előkészítő, és a fiatalabbik a befejező, majd András vágott ki egy legszebb napjait idéző szólót, jobbról és balról is kicselezte az egész mezőnyt, beadását pedig Palágyi kapásból a hálóba vágta. Közben Palágyi buktatásáért két percig emberelőnyben is voltunk, de azt pont nem sikerült kihasználni.
Félidőben nagyon megbeszéltük hogy mi legyen a taktika, és olyan is lett. Ha eseményekről van szó, akkor azt kell említeni, hogy saját kapunknál elvégzett szöglet után Palágyi kaparintotta meg a labdát és nem kegyelmezett, végigfutott a bal oldalon, és gólt lőtt. De inkább a csapat rendkívül taktikus és fegyelmezett játékát kell dicsérni, amivel a véges energiákat beosztva, labdabirtoklásban nem feltétlen vezetve, de a meccset mégis kézben tartva játszottunk, az egyébként remek képességű ellenfél csak kereste magát, helyzetekig alig jutottak el ellenünk. Amikor egyszer véletlen lőhettek egyet tíz méterről, akkor abból pont gól is lett, de mégis azt kell mondanunk, hogy a helyzetek alapján nagyobb különbség is lehetett volna.
Mert bizony sikerült megőrizni az egygólos előnyt, és ha vékonyan is, de legalább előnyből várhatjuk az egy hét múlva esedékes visszavágót. Akkor meg remélhetőleg személyi állományt tekintve is bőségesebben leszünk meg.
Kozelito Tél - Bandó Karesz 3-2
   kapu: Zsidi
   mezőny: Görög, Hlavacska A., Hlavacska T., Palágyi
   gól: Palágyi 2, Hlavacska A.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése