Három hét szünet után két rettenetesen neház kihívás várt ma a fiúkra, a Bandó Karesz, és a korai kelés. Egyik irgalmatlanabbnak ígérkezett, mint a másik.
A kezdő sípszóra mégis egész tűrhető számban a helyszínen voltunk, sőt akadt egy meglepetésvendég is, Erdei Tamást két és fél év száműzetés után visszahúzta a szíve közénk. Játszani ugyan nem volt hajlandó, de a pálya széléről követve az eseményeket mentálisan egyesült velünk.
Maga a meccs jól indult, aztán kevésbé jól folytatódott. Az első akcióból egy szép lövés, pár perccel később egy Tóth-kapufa jelezte győzelmi szándékainkat. Aztán bekaptuk az első gólt kontrából, csapatszinten nagyon is csúnya hiba után, hiszen mind a négy mezőnyjátékosunk felment támadni, amit a labda elvesztése után gyorsan büntetett az ellenfél. Talán az átgondolatlan csere is közrejátszott, hogy így alakult, hiszen a gól pillanatában Hlavacska A., és Tóth O., vagyis a két hátvédünk volt lent, és négy támadó a pályán. De ha szomorkodtunk a helyezkedési hiba miatt, akkor jöhetett rögtön egy taktikai, ami előző bánatunkat feledtetve újabb bánattal és újabb bekapott góllal terhelt minket. Történt, hogy egy hátrafejelt labdát kapusunk az hatos jobb széléről próbált visszalőni a mezőnybe, de a térfél közepén álló csatárt találta meg, aki távolról azonnal a kapunkba lőtt. És ha ez még nem lett volna elég, két perccel később az ellenfél egyik játékosa a mi szögletünk után labdát szerezve, és sorban mindenkit kicselezve jutott gólhelyzetbe, kapusunk elhúzta a lábát, amiért nyilvánvaló hetes járt volna, azért úsztuk meg mégis, mert a labda így is a csatártárs elé került, aki az előnyszabályt kihasználva gólt szerzett. Hát akkor már jobban jártunk volna a büntetővel.
A sokkoló 0-3-as állás ellenére a második félidő elején megráztuk magunkat, és villantottunk pár szépet. Tóth baloldali beadására tőlünk ugyan nem érkezett senki, de a hosszú oldalon a hátvéd amúgy Devecseri-módra a saját kapujába juttatta a labdát. Nem sokkal később Hlavacska András lőhetett egy akción belül kétszer is csak a kapussal szembenállva, de nem sikerült a gólszerzés. Utólag azt sütötte ki a kupaktanács, hogy ha gólt lő, akkor egygólos hátrányból egész tűrhető eséllyel felálltunk volna. Szerkesztőségünk azonban úgy véli, hogy akkor már mindjárt két gólt kellett volna lőnie, mert akkor máris egál lett volna az állás. Na de lépjünk tovább.
Amúgy torkosborz módjára kaptunk egy negyediket is, meg volt az ellenfélnek egy üreskapuig kijátszott helyzete, amit szíveskedtek kihagyni.
A végén volt még egy elképesztő nagy helyzetünk, gyönyörű passzos akció végén Palágyi lőtt kapufát. Az utolsó percben meg aztán amikor már mindenki felment támadni (és ezért most nem annyira haragszunk), jött még egy kontra, és a csatár kapusunkat átemelése után közelről befejelte a szívünket utoljára összetörő gólt is.
Na hát ez az a meccs, amikor semmi nem sikerül, ebből a szempontból irányadónak tekinthetjük, hogy az egyetlen gólunkat sem mi magunk szereztük, mintha Isten szólt volna le közénk ezzel a fellegek közül, hogy gyerekek, ti itt ma nem lőtök gólt. És lőn. A csapat egységes véleménye, hogy egy szezonban egy olyan meccs van, amikor semmi nem sikerül, abban megoszlanak a vélemények, hogy ez volt-e az, vagy az első forduló.
Kozelito Tél - Bandó Karesz 1-5
kapu: Tinkó
mezőny: Görög, Hlavacska A., Hlavacska T., Palágyi, Porkoláb M., Tóth O.
gól: öngól
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése