2015. november 28., szombat

Mint utólag megtudtuk, a meccsen a hatodik születésnapunkat is ünnepeltük, ez örvendetes, és akkor szeptemberben kezdjük az iskolát.
A mai meccsen kritikusan rosszul voltunk meg, péntek este öt ember jelenlétére lehetett számítani, ami rangadóhoz feltétlenül kevés, a korai kezdés pedig ismét magéban hordozta azt a rizikót, hogy valaki elalszik. Szerencsére ez nem következett be, nagyon fegyelmezettek voltak a fiúk. A keret sajátossága, hogy egyetlen hátvédünk sem jött el, a mezőnyben négy támadó szerepelt, nekik kellett megoldaniuk, hogy mindig legyen valaki hátul is.
Az előzetes hírek arról szóltak, hogy a Hajcsatok három cserével fog készülni ellenünk, ami kábé előre eldöntötte volna a három pont sorsát, a helyszínen azonban ők is csak öten voltak, így egyenlő körülmények között küzdhettünk.
Az első percek kóstolgatással, illetve a szokatlan játékrendszer kipróbálásával telt. Aztán amikor már éppen kezdtünk belemelegedni, szépen hátrányba kerültünk, az elelnfél játékosa két védőnk mellett futott el a szélen, aztán tanítani valóan kilőtte a hosszú alsót. Ez egy kicsit felpaprikázott minket, átvettük a vezetést a labdabirtoklási statisztikákban, volt néhány lehetőségünk, bár meg kell mondani azt is, hogy ezekkel nem jól bántunk, ugyanis az ellenfélnél kényszerből mezőnyjátékos állt a kapuban, és ha bátran lövögettünk volna, és lehetőleg még a kaput is eltaláljuk, jó eséllyel beakadt volna egy-két bogyó.
Hátránnyak fordultunk, na de már nem sokáig, mert nem sokkal fordulás után Hlavacska Tamás félpályáról megcélozta a kaput, a kapus ki akarta engedni, de rosszul mérte föl, és a labda a hosszú felső sarokban kötött ki.
Erre felpörgött a meccs, mi is mozgósítottuk utolsó utáni energiáinkat, de már annak tudatában, hogy már vesztenivalónk is van. Hlavacska Tamásnak volt még két helyzete, egyszer káprázatosan felépített akcióból a hatosról, egyszer egész pályáról a teljes mezőny és a kapus fölött átívelve tévedett két centit. Korábban Porkoláb is majdnem megismételte a tavalyi derbin szerzett átemelős gólját, de most nem jött össze.
Az utolsó percekre erősen beszorultunk, labdabirtoklásunk századmásodpercekre korlátozódott, de valahogy mindig meg tudtuk oldani hogy ne legyen gól, talán Tinkó és Hlavacska Tamás tett legtöbbet azért, hogy azt az egy pontot ne hullajtsuk el a végén.
Nyilván cserével, egészségesebb játékosokkal mindkét csapat jóval jobb játékra lett volna képes, most így ennyire voltunk képesek, a kölcsönösen játékoshiányos helyzet, és a pályán mutatott játék alapján egyaránt igazságosnak tűnik a döntetlen. A tavalyi derbi eredményének megismétlése idén is egy pontot ér, ezzel tartjuk felsőházi helyünket. Az alapszakaszból és az őszi szezonból ugyanaz a három forduló van hátra, ha nagy hülyeséget nem csinálunk, meg is marad a felsőházi hely.
Kozelito Tél - Hajcsatok 1-1
   kapu: Tinkó
   mezőny: Görög, Hlavacska T., Palágyi, Porkoláb M.
   gól: Hlavacska T.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése