Száz meccsről röviden

Mint az köztudott, szeretett csapatunk a legutóbbi meccsével nem csak a 2011-12-es szezont zárta le, hanem túllépett a századik tétmeccsen is. Ezalatt sikerből és kudarcból bőven jutott, talán előbbiből inkább, hiszen nem mindennapi képességekkel megáldott csapatról van szó.
Eme jubileum kapcsán sajtós csapatunk összeszedte, hogy ki hány meccsen vett részt kis csapatunkban. A feladat nem volt egyszerű, hiszen a statisztikában a kapuban és a mezőnyben töltött meccseket külön tartjuk nyilván, ám előfordult, hogy egy játékos egy meccsen mindkét poszton szerepelt. Ezek fényében a szereplésszám szerinti rangsor eleje így alakult:

1. Görög Dániel és Tinkó Máté 90-90 szereplés
3. Petykó Márton 84 szereplés
4. Hlavacska András 81 szereplés
5. Palágyi László 79 szereplés

Míg all-time gólszerzőink között ez a rangsor adódott:

1. Palágyi László 88 találat
2. Hlavacska Tamás 68 találat
3. Tinkó Máté 62 találat
4. Hlavacska András 57 találat
5. Görög Dániel 28 találat




Az ünnepi alkalomból Görög Dániel csapatkapitányt vettük elő mint interjúalanyt, akinek helyzete az évad lezárása és tisztségéről lemondása miatt amúgyis aktuális. Személyes okok miatt nem készíthette az interjút a Kozelito Tél Blog megszokott személyzete, így tehát Hlavacska András és Palágyi László álltak a mikrofon innenső oldalára.
Az interjút szerkesztett változatban adjuk közre.




Kozelito Tél Blog: Tervezel focizni Hollandiában?
Görög Dániel: Valami feltétlen lesz! Azt előre nem tudom megmondani, hogy találok-e csapatot, de a mezemet, cipőmet, és a biztonság kedvéért a kapuskesztyűmet is ki fogom vinni, hogy ha úgy adódik a helyzet, játékra kész legyek. Ez azért is előnyös lesz, mert kevésbé jövök ki az edzésből, és hazatérésem után gyorsabban vissza tudok rázódni a Kozelito Tél játékába. Azt hiszem, nem is bírnám sokáig foci nélkül. Ha se bajnokság, se alkalmi focikálások nem lesznek, akkor a szobában fogom kergetni a pettyest a törékeny tárgyak nagy veszedelmére.
KTB: Mit gondolsz, meddig maradhat együtt ez a csapat?
G. D.: Remélem odáig még kibírjátok, hogy visszatérjek az Erasmusról. Na de komolyan, ha jól számolom, a törzstagok legtöbbjének még van hátra két év az egyetemi tanulmányokból, azt hiszem addig semmi akadálya, hogy együtt maradjunk. Hogy utána mi lesz, az akkor válik el. De csapatkapitányként mindig legfontosabb törekvéseim egyike volt az aktuális keret megtartása, és nagyon remélem, hogy a jövőben az eddiginél kevesebb lemorzsolódás vagy sérülés fog keresztbetenni nekünk.
KTB: Mivel magyarázod a tanár-diák meccsek nézőszámának folyamatos csökkenését? Állíthatjuk-e, hogy a személyed nem elegendő ahhoz, hogy megtöltsük a lelátókat?
G. D.: Hatalmas szívfájdalom az alacsony nézőszám. Az okokat még keresem, mindenesetre mindig egyre nagyobb reklámot csaptam a tanár-diák meccseknek. Az idei tavaszon szinte csak a tanárok és kisebb részt a diákok személyes ismerősei voltak ott nézőként, vagyis a diáktársakat nem sikerült megszólítani. Ami a személyes kompetenciámat illeti, erre a kérdésre nem tudnék elfogulatlan választ adni, de megnézhetjük, hogy ősszel, amikor Hlavacska Andris lesz a csapatkapitány, akkor hány embert sikerül kivinni a zöld gyep szélére.
KTB: Hogyan látod saját szerepkörödet a csapaton belül, úgy is, mint játékos, és úgy is, mint csapatkapitány?
G. D.: Játékosként próbálom hozzátenni a magam részét a csapathoz, ami vagy sikerül vagy nem. Néha úgy érzem magam, mint egy joker-kártya, nem mintha én lennék a legértékesebb, de ha épp csatár kell, akkor csatárt játszom, ha kapus kell, akkor kapust, tavasszal meg néha én maradtam utolsó védőnek amikor mindenki felment támadni ész nélkül. Jobban örülnék, ha teljesítmény alapján is húzóember lehetnék persze. Sokat szoktam gondolkodni, hogy más tag alkalmas lenne-e csapatkapitánynak. Az biztos, és nyilván ti is észrevettétek, hogy az egész csapatalapítás csak cezaromán hajlamaim kielégítésére kellett, ezért ragaszkodom annyira a tisztségemhez, hogy vasvillával sem lehet innen elkergetni. Életem legnagyobb élvezetét jelenti, hogy megszabhatom, ki milyen mezt vegyen fel, ki mennyit ihat péntek esténként, és aztán a meccs után jól lebarmolhatom, hogy "na fiam, ma is szar voltál".
KTB: Ki volt a kedvenc ellenfeled?
G. D.: Ó jaj, én mindig a gyenge csapatok ellen szeretek játszani, akiket jól kitömhetünk gólokkal, és akikkel szemben még én is jó játékos vagyok. Ezt nevezhetjük emberi gyengeségnek részemről, de ez van. Hogy ki volt a kedvenc ellenfelem, azt ezután sejthetitek, de ne mondjuk ki a csapat nevét, mert még a végén megsértődnek.
KTB: Mi volt szerinted a Kozelito öt legjobb meccse?
G. D.: Húha. Említeném a Kukászok elleni 7-1-et, amivel annó csoportelsők lettünk, a Sör elleni 5-2-t, a tanárok elleni 8-0-t, igaz ott nem csak a mi jó játékunk kellett a győzelemhez. Aztán mondhatnám a tavaly tavaszi Hazafias Népfront elleni felállást, és a Kopa 8-3-as legyőzését. Idén télről pedig a Szigetivel való iksz és a Black Ram 7-3-as megverése emelkedik ki. Ez lehet, hogy több volt ötnél, de nem tudok mit csinálni, ilyen sok jó meccsünk volt.
KTB: Melyik volt az a meccs, ahol úgy érezted: "Ha most nem lennék itt, teljesen máshogy alakult volna a mérkőzés"?
G. D.: Filozófiai nézeteim szerint még azt a meccset is befolyásoltam, amin pályára sem léptem, hiszen gondolj csak bele, ha az oldalvonal mellett állok, rajtam múlik, hogy milyen gyorsan adom vissza a labdát. Ha lassan, akkor addigra máshogy helyezkednek a játékosok, más megoldást fog választani az oldalrúgást végző játékos, és ki tudja, nem ezen múlik-e egy gól. Meccsek után el szoktam tűnődni magamban, hogy most mit hasznosat tudtam hozzárakni a csapatjátékhoz. Sajnos van, hogy egy-két oldalpassznál nem többet, de ennek az is az oka hogy ha három perce pályán vagyok, akkor már kiabálnak egyesek, hogy menjek már le. Ha meg jól megy a játék, netalántán gólt is lövök, annak örülök. Legbüszkébb arra a meccsre vagyok, amikor annó 13-at rúgtunk a Hajcsatoknak, és öt gólt és négy gólpasszt jegyeztem. De arról a két szép gólról is mesélni fogok öregkoromban, amit tavaly télen lőttem a talán még a mostaninál is erősebb Black Ramnek, és 3-1-re vezettünk, aztán a végén kikaptunk, pedig ha még egy gólt lövök, meglett volna. A másik véglet... hát mezőnyben sokszor játszottam már gyengén, de az feltűnő és az töri össze igazán a szívem, ha kapusként fogok ki gyenge napot. Talán az első meccsünk, az a legendás 0-12 volt a legszerencsétlenebb, emlékeim szerint ott összesen egyet védtem, de a kipattanót akkor is berúgták.

Szomorú jubileum

Még két másodperc és hálónkba kerül az első gól

Meccs előtt a csepűrágó firkászok kiszámolták, hogy a csapat fennállásának századik meccse következik. Ennek örültünk, de nagyobb jelentőséget tulajdonítottunk annak, hogy meg is nyerjük, főleg hogy az utolsó fordulóbeli meccsről volt szó. Ki is számoltuk, hogy az elmúlt fordulókban elért nem túl fényes eredményeink ellenére, riválisaink szintén nem túl fényes eredményei miatt, ha most nyerünk, megvan a bronzérem.
Létszámra ugyan nem a legjobbak voltunk, de egyes vélemények szerint mezőnybeli kezdőcsapatunk erősebb volt, mint a korábbi kilencvenkilenc meccsen valaha, és erősen fogadkoztunk, hogy most nem 0-2-nél fogunk felébredni. A nagy fogadkozás hatására el is jutottunk odáig, hogy már 0-1-nél felébredjünk, és alig három perc játék után máris 1-1 volt az állás, részünkről Vaderna bombázott középtávolról a kapu bal oldalába. Átmenetileg reménykedtünk, hogy ezzel most meg is fordítjuk a meccset, és csere nélkül küzdő ellenfelünket messze felülmúljuk, de ahhoz több kellett volna.

Palágyi nézi ahogy fejese a kapu felé száll - védett a kapus

Előrejátékban sem voltunk a precizitás mintaképei, és keveset birtokoltuk a labdát, de védekezésünk gyakran volt dekoncentrált és létszámhiányos, kapusunk eszén pedig lapos lövésekkel kétszer is túljártak. A szokásos 0-2 helyett tehát most 1-3 után kezdhettük a kapaszkodást. Annyi sikerünk legalább volt, hogy rögvest összejött a szépítés, Palágyit találtuk meg a hatos jobb oldalán, aki először még a kapusba lőtt, de a kipattanót már a hálóba lőtte.
Az egyenlítésért küzdhettünk, és itt azért mintha kijött volna a tudáskülönbség, amit mi végig a mi oldalunkon éreztünk. Tényleg nem sokkal a szépítés után Palágyi lőtt szép gólt a rövid felsőbe, és újfent reménykedhettünk abban, hogy mostantól javunkra fordítjuk az állást, ám ez a remény sem tartott sokáig, hiszen egy indítás és egy éles szögből a hosszú alsóba guruló labda után ismét hátrányban voltunk.
Válogatott szitkokat szórtunk a sors szeszélye felé, de igazából tényleg csak magunkat okolhattuk a történtekért, na jó meg a szerencsét, de azzal nem igazán lehet termékeny vitákat folytatni. A játékvezető már jelezte, hogy másodpercek vannak csak hátra, amikor Palágyi megszerezte önmaga harmadik, csapatunk negyedik gólját, amivel legalább egálra mentettünk félidőre.
Sajnos a játék képe a második félidőre sem változott döntően. Támadgattunk, támadgattunk, de nem voltunk olyan hatalmas formában, hogy az forgácsokra verje szét az ellenfél védelmét, és mindig bennevolt a hibalehetőség abban a módban ahogy támadásainkat építettük, főleg mert a biztos siker érdekében nem a döntetlenre, hanem a győzelemre játszottunk.
Néhányszor lekontráztak minket, és egyszer a kipattanó labdát a szélen begyűjtve, létszámhiányos és tanácstalan védelmünk asszisztálása mellett üreskapuig kijátszottak minket, kezdhettük megint hátrányból a támadást és a reménykedést. Próbálkoztunk fejjel és lábbal, de mindhiába, próbálkozásaink vagy a kapus kezében haltak el, vagy a ketrecen kívül hagyták el a játékteret.
Ezzel tehát egy góllal kikaptunk, és lecsúsztunk az oly igen áhított dobogós helyről. A táblázat böngészése közben kiderült, hogy ezen az utolsó meccsen egy döntetlen is elég lett volna a bronzhoz, így viszont az ötödik helyre csúsztunk vissza. Nem vagyunk meggyőződve róla, hogy az előttünk végzők közül tényleg mindenki jobb nálunk.

Ilyen közel voltunk hozzá

A körbeverések miatt elegendő lett volna a Túlerő, a Black Ram, a Sör és a Ratio csapatai közül csak még egyet megverni ahhoz hogy mi vigyük haza a harmadik helyért járó kupát, és valószínűleg a feljutási jogot is, és a bajnokság erőviszonyainak ismerői számára nyilvánvaló, hogy nem lett volna megoldhatatlan a feladat, ha a téli formánk és a szerencse el nem pártol tőlünk. Az ötödik hely alulmúlja várakozásainkat, főleg azért, mert idén gyangébb volt az élmezőny a tavalyinál. Nem is nagyon tudunk mit kiemelni, hogy mire vagyunk büszkék a szezonból, talán a Kopa oda-vissza megverése az egyetlen nagy siker.
De nézzük a jó oldalát, az ötödik hellyel garantáltan nem leszünk feljutók, így az A-ligás nevezés kérdése többé nem fogja megosztani a társaságot.
A bajnokságot tekintve házi gólkirályunk Hlavacska Tamás lett 26 találattal.

Kozelito Tél - SS Ratio 4-5   
   kezdő: Gyüre - Hlavacska A., Hlavacska T. Palágyi, Vaderna
   csere: Görög
   gól: Palágyi 3, Vaderna

Még egy cikk mára

Ha még ennyi megpróbáltatás nem lett volna elég fiainknak, délután az első alkalommal megrendezett, de máris gigantikus presztízsű Görög Dániel Kupa várt rájuk. Rossz nyelvek kétségesnek tartották, hogy valóban meg lesz-e tartva az esemény, de a szervezés olyannyira gondosnak bizonyult, hogy az ellenfélnél történt sorozatos meccslemondások ellenére is mindig volt olyan vésztartalék, amit, illetve akit mozgósítani lehetett, így végül minden akadály elhárult a meccsezés elől.
A pályán hamar, tulajdonképpen még kezdés előtt kiderült, hogy hatalmas fölényben vagyunk, és gyakorlatilag az az egyetlen kérdés, hogy hány gólt fogunk rúgni. Illetve eleinte az is kérdés volt, hogy mikor rúgjuk az elsőt, mert hiába fektettünk különös hangsúlyt arra, hogy gólokat lőjünk ellenfelünk kezdőkapusának, ez sokáig nem sikerült, pedig még Petykó is többször veszélyeztetett közvetlen közelről. Hanem aztán Palágyi megtörte a jeget, és innentől nem volt megállás.
Összeszokottságban, technikai tudásban és futómennyiségben is messze jobbak voltunk, összeszokottságban annak ellenére, hogy Dulik Tibor személyében újoncot avattunk, aki saját állíátsa szerint nagyon rég nem focizott, de a pályán minden megmozdulása magában hordozott pár morzsányi zsenialitást.
Fölényünk biztos tudatában mód nyílt arra is, hogy a taktikai elelmeket gyakoroljuk, forgatások, oldalváltások, egyérintőzésmvoltak a műsoron, változatos sikerrel. A kupa egetverő presztízse ellenére egyik részről sem volt akkora hajtás, mint várható lett volna, előnyünk mégis szépen gyarapodot. Gólszerzés terén leginkább Palágyi tüntette ki magát, tőleis legemlékezetesebb az a körülbelül 15 méteres felsősarkos bomba, amivel felavatta ellenfelünk cserekapusát.
A 9-1-es félidő előprevetítette, hogy itt csak mi nyerhetünk. Ez lehetőséget adott arra, hogy a mezőnybe vágyó Tinkó helyett Hlavacska A. álljon a kapuba; ezzel elértük azt, hogy az utóbbi öt tétmeccsünkön hat kapus (Fehér, Molnár, Gyüre, Görög, Tinkó, Hlavacska A.) védjen úgy, hogy senki nem védett egynél több meccsen a megjelölt időszakban.
Talán kicsit el is kényelmesedtünk, mert ellenfeleink rúgtak két gólt, de a tűző nap a fizikai képességeket is jócskán próbára tette, és ebből újfent mi jöttünk ki jobban. Labdaszerzés után gyakran csak át kellett ívelnünk a labdát az ellenfél térfelére, és bízhattunk abban, hogy Hlavacska T., vagy Palágyi gyorsasága újabb gólt fog eredményezni, és bizony gyakran így is lett.
A tét ekkor már kevésbé számított, inkább mulatságára szolgált a jelenlevőknek, amikor Petykó látványosan felrúgta az ellenfél sorait erősítő Görögöt.
Mély és sokáig tartó örömmel töltötte el fiainkat, hogy ilyen meccsen, ennyire rangos kupát nyerhettünk el, tényleg nem cserélnénk semmiféle BL-győztessel sem.

Kozelito Tél - GDFC 15-3
   kezdő: Tinkó - Hlavacska A., Hlavacska T., Palágyi, Petykó
   csere: Dulik
   gól: Palágyi 8, Hlavacska T. 3, 2 öngól, Hlavacska A., Dulik

Tisztújító közgyűlés

Mint az köztudott, csapatunkat kevés, ám annál inkább összetartó focista alkotja, kik közül egy elvesztése is súlyos következményekkel jár. Nos, ha így van akkor bajban vagyunk, mert Ángyán családalapítás, Nyitrai egészségügyi problémák, Erdei külföldi tartózkodás miatt egyre ritkábban jár meccsre, és vélhetően a jövőben is ritkán, illetve soká fognak; míg az őszi félévben csapatkapitányunk, Görög Dániel; valamint első számű kapusunk, Fehér Renátó külföldi ösztöndíjakon lesznek. Az új csapattagok beépítéséről hosszas vitákat folytattak az illetékesek, és elkerülhetetlennek látszik Gyüre Dániel és Dr. Vaderna Gábor alaptaggá tétele. Vélhetően további igazolásaink is lesznek, de még nincs itt az ideje, hogy ezekről a sajtó nyilvánossága előtt beszéljünk.
Ami most aktuálissá lett, az a csapatkapitányi tisztség megtárgyalása, amit a Sör elleni meccs után meg is tettek a jelen levő tagok. A titkos szavazást Görög Dániel koordinálta, és számlálta, míg a szavazás tisztaságára Dr. Vaderna Gábor ügyelt.
A szavazásra jogosult tagok közül heten adtak le érvényes szavazatot, melyek közül öt támogatta Hlavacska Andrást, míg kettő Petykó Mártont. A független választási iroda megállapította, hogy Hlavacska András az érvényes szavazatoknak több mint kétharmadát gyűjtötte be, így a csapat akaratának egyértelműségéhez kétség nem férhet.
A leköszönő cséká beszédében felvázolta a jövő évi teendők legfőbb irányvonalait, majd meghatározta, hogy tisztségét június 30-ai hatállyal kívánja átadni. A megválasztott cséká egyelőre nem tűnt túl motiváltnak új tisztségét illetően, de nem tiltakozott, amit a választás eredményének hallgatólagos elfogadásaként interpretáltak a jelenlevők.

A meccs a kezdetén kezdődik

A bajnoki érmekért való hatalmas küzdésben várt ránk az 1. FC Sör csapata, és mivel mindkét fél tudta, hogy az érmek elosztása igen nagy mértékben múlik ezen a találkozón, mozgósították is összes bevethető emberünket. Részünkről is mezőnyben gyakorlatilag a bevethető legerősebb keret állt rendelkezésre, csupán kapusposzton voltak gondjaink, Fehér, és mint kiderült, Gyüre is távolmaradt, így rövid vita után Görög vállalta el ezt a kulcspozíciót.
Kezdetben, bár igen erős mezőnybeli négyest küldtünk pályára, nem igazán találtuk meg a ritmust, passzaink között voltak rosszak is, de ennél súlyosabb volt, hogy hagytuk magunkat megelőzni vagy elnyomni, és beszoríttatni a saját térfelünkre. Onnan nyilvánvalóan nem is nagyon tudtunk gólhelyzetbe kerülni.
Ha még csak ennyi lett volna a baj, azt túléltük volna, hiszen ősszel is, és máskor is több csapat szoírtott már be minket az első percekre, de most ez számszerűsítve is lett. Egyszer lekontráztak minket, és ellenfelünk legveszélyesebb játékosa üresen maradt a hatoson, amit kegyetlenül megtorolt, majd nem sokkal később egy távoli lövés jutott be kapunkba. Sokakban felidéződhetett a múlt heti derbi, ahol 0-2-nél ébredtünk fel, és onnan fordítottuk meg a meccset, de egyelőre az ébredésnek nem sok nyoma látszott. És különben is célszerűbbnek tűnne, ha kezdéstől fociznánk, és nem 0-2-nél jönnének rá fiaink, hogy voltaképpen meccsen vannak.
Hogy aztán a 0-2-es állás, vagy Vaderna becserélése volt-e a döntő, azt nehéz kinyomozni, de valami megmozdult, Vaderna vezérletével egyre gyakrabban és egyre elegánsabban tudzuk kihozni a labdát a saját kapunk elől, és volt annyi szerencsénk, hogy hamaraosan gólt is szereztünk. Ki más, mint Vaderna tanár úr hozta a labdát középen, onnan a bal szélen meginduló Tinkót ugratta ki, akinek lapos beadását Palágyi helyezte közelről a kapuba.
A meccs további részében is érződött, hogy ha nagyon akarjuk, jobbak vagyunk, és mezőnyfölényre tudunk szert tenni. Erősen kérdéses volt azonban, hogy hátrányban, rutintalan kapussal elegendő lesz-e ennyi az állás megfordításához.
Ellenfeleink a meccs utolsó harminc percében már inkább a védekezésre koncentráltak, amit feltörni nehézségekbe ütközött, többnyire csak lövésig jutottunk, a gól elmaradt.
Saját kapunk aránylag ritkán került veszélybe, amikor mégis, akkor kapusunk vagy a kapufa hárított, a Hlavacska A.-Vaderna védőpárs ugyanis leég nagy biztonsággal szűrt. Egy sokáig vitatott bedobásnál a labda elszállt az ellenfél csatára és Hlavacska A. mellett, majd a hatosig kifutó kapusunkat becsapva a hálóba csorgott. Nagy ijedtség vett erőt rajtunk, de a játékvezető érvénytelenítette a gólt amiatt, hogy senki nem ért bele, bedobásból pedig nincs közvetlen gól. Míg ellenfelünk kapusa reklamált, Hlavacska A. megpróbálta saját térfelünkről bevenni a kapuját, amit a kapus éppen a léc fölé tudott tornászni. Így tíz másodpercen belül lehetett volna 1-3 és 2-2 is, végül pedig maradt az 1-2.
Az utolsó percekben aztán támadóink is kitettek magukért, kiderült, hogy egy-az-egyben is lehet esélyünk cselezni az ellenfél védőivel szemben, de annál mégis masszívabb csapat volt a Sör, hogy simán gólokat rúghassunk nekik, az idő pedig egyre fogyott. Szinte zárójelenetként Tinkó megint balszélről adott be, és Palágyi érkezett, ugyanúgy mint a gólnál, és ugyanúgy, mint már annyiszor a csapat történetében, de Palágyi külsős lövésére a kapus még visszaért a világ végéről, így ekkor sem sikerült az egyenlítés.
Így aztán a meccs elejei rövidzárlat annyira végzetesnek bizonyult, hogy el is vesztettük a meccset, és az ezüstéremre való reményünket is, sőt a bronz is a többiek eredményétől lesz függő.

Kozelito Tél - 1. FC Sör 1-2
   kezdő: Görög - Hlavacska A., Hlavacska T., Palágyi, Tinkó
   csere: Petykó, Vadrena
   gól: Palágyi

Feltámadás porainkból

Mint szurkolóink bizonyára kiválóan tudják, megkezdődött a bajnoki rájátszás, ahol mi hozott eredményeink miatt a bajnoki címről lemondhatunk, de az érmekért még mindig eséllyel szállhatunk harcba. Ennek első lépcsőfokán az SzTK várt ránk, és némileg zilált és tartalékos csapattal is várhattuk, hogy győzelmet zsebeljünk be.
Az első néhány perc alapján még beigazolódni látszódtak sejtelmeink, hiszen mezőnyben volt nálunk a labda legalább néhányszor, Gyüre magabiztosan fogott két távoli lövést, és remélhettük, hogy előbb-utóbb gólt is szerzünk. Hanem hamarosaneladtuk a labdát saját térfelünkön, és a kontrából be is kaptuk a gólt, és alig valamivel később másodszor is megzördült a hálónk. Válaszolni nem tudtunk, sőt távol voltunk attól, hogy válaszolhassunk, sőt kis híján bekaptuk a harmadikat is, szerencsére a kisodródó csatárt meg tudtuk akadályozni, hogy üres kapunkba juttassa a labdát.
Egyértelmű volt, hogy valamit lépni kellett, ezért becseréltük Görögöt, amitől érezhetően megnőtt középpályánk szilárdsága, és bár továbbra is magas hibaszázalékkal játszottunk, lassa átvettük a játék irányítását. Ennek jelzéseként Palágyi a balösszekötő helyéről lőtt is egy szép gólt, majd nem sokkal később egy kapufát is. Ha már úgyis őt emlegetjük, egy ártalmatlan szituációban faltolták, fejjel nekiesett a pályát övező kerítésnek, de nagyobb baja nem esett így vállalni tudta a játékot.
A félidőre már döntetlen állással vonulhattunk, mert a sérülés után lábadozó Hlavacska Tomi most is meglőtte szokásos mindenkit lesprintelős gólját, és bízhattunk abban, hogy a hátralevő húsz (=tizenhat) percben is lesz még alkalmunk a győztes találat bevitelére.
Túlzás lenne parádéról írni, kulcsjátékosaink formája elmaradt a maximálistól, de annyira már felébredtünk, hogy a további gólok beszedését elkerüljük. Előrejátékunkban csak féligmeddig volt meg az átütőerő, sok volt a rossz passz, de amikor a döntő pillanat eljött, Hlavacska András a kapu jobb oldalába bombázta a labdát.
Így ha nem is fölényesen, nem is zökkenőmentesen, de behúztuk a három pontot, lehet mondani, hogy minden meccs három pontot ér, éehet mondani, hogy klasszis csapat vagyunk, mert rossz játékkal is nyerünk. Örülni is lehet, de a jövő héten ennél több fog kelleni.
Kozelito Tél - SzTK 3-2
   kezdő: Gyüre - Hlavacska A., Hlavacska T., Palágyi, Petykó
   csere: Görög
   gól: Palágyi, Hlavacska T., Hlavacska A.

Fekete nap

A tét és a felelősség hatalmas voltát átérezték a tagok, az összegyűlt keret mégis sokkal inkább szegényesnek volt mondható, mintsem legerősebbnek. Sérülések és távolmaradások miatt alig öt labdarúgó gyűlt össze, igen vegyes képességekkel, és a csúcsderbihez a helyszínen kellett igazolnunk kapust, ha egyáltalán kiállásra méltónak akartunk lenni.
Ilyen körülmények között nem éppen a lehengerelésre alapoztuk a taktikánkat, hanem mindenkit visszarendeltünk a saját kilencesünkre, azt remélve hogy a gólok számát alacsonyan tartva egy kis szerencsével összejön a pontszerzés.
Mindjárt az első percekben megmutatkozott, hogy a szerencse nem fog magára hagyni bennünket, ugyanis a labda kétszer találkozott a kapufával, egyszer saját játékosunk mentése, egyszer egy erős lövés után. A játék képére tényleg az volt jellemző, hogy kapunk előtt tömörülünk, többnyire mind a négy mezőnyjátékos, ott próbáljuk megakadályozni ellenfeleinket a gólszerzésben, tulajdonképpen többnyire sikerrel, hiszen egy Hlavacska-Vaderna belső védőpároson igen nehéz átjutni, de azért alkalmi kapusunknak, Molnár Levinek is volt alkalma csillogtatni képességeit.

Ide kattintva adhat hozzá feliratot

Labdabirtoklás esetén sok érdekeset nem tudtunk csinálni. Jellemzően már az is nehézkes volt, hogy kapuskiadásnál találjunk megjátszható embert, vagy legalább olyat, akinek esélye van a labda megjátszására, hiszen gyengeségünket észlelve ellenfeleink a saját térfelünkön is letámadtak bennünket. Talán még akkor volt esélyünk gólszerzésre, amikor Tinkó védekezett legelöl, és labdaszerzés után azonnal meg tudott indulni a kapu felé, de sajnos az ő kísérletei sem hoztak.
Az első félidő egyáltalán nem hozott gólt, és a játék képe alapján elképzelhetőnek tűnt, hogy a második se hozzon. A tűző napon a játékosok nem mindig sprinteltek úgy, ahogy ideálisan lehetséges lenne, és ha tényleg négy mezőnyjátékos állt a kapunk előtt, az elégnek bizonyult az állás tartásához.
A vége előtt hat perccel aztán Hlavacska Andrást játszottuk meg az ellenfél kapujának közelében, ő fordult, és kilőtte a felső sarkot, így már nem csak a pontszerzés, hanem a győzelem is elérhetőnek tűnt. Hanem a góllal azt is elértük, hogy ellenfelünk teljes erejéből meghajtsa az utolsó perceket, aminek gyászos következményei lettek. Talán a korábban jellemző fegyelmezettségünk is lazult egy kicsit, mindenesetre ellenfelünknek kétszer üresen maradt egy-egy csatára, egyszer védelmünk bal oldalán, másodszor nagyon bosszantó módon középen, a kaputól három méterre, és ezen a szinten ezeket a hibákat már góllal büntetik.
Hivatkozhatnánk arra hogy a vereség ilyen kerettel papírforma, és hogy többen gratuláltak, hogy "csak" ennyire kapunk ki, de kicsit nagyobb odafigyeléssel többet is kihozhattunk volna. Az alapszakaszbeli helyezésen ez persze már nem változtat, maradtunk a másodikok, amivel bejutunk a bajnoki döntőbe, ám oda csak négy meccsen szerzett három pontot viszünk, ami súlyos kezdeti lépéshátrányt jelent.
Kozelito Tél - Black Ram 1-2
   kezdő: Molnár - Hlavacska A., Petykó, Tinkó, Vaderna
   csere: Görög
   gól: Hlavacska A.