Magyaros

Az élet kegyetlensége folytán az alapszakasz utolsó fordulójában  az A-ligás rutinnal rendelkező Bandó Karesz ellen menthettük volna meg becsületünket. A keretkialakítás tűrhetően sikerült, kis késéssel bár de meglettünk három cserével, és személyi állomány terén is igen erősnek tűntünk.
Jól kezdtünk, hamarabb melegedtünk be, Görög kapufája jelezte, hogy aktívak vagyunk, majd a félidő közepén megszereztük a vezetést: Tóth beadására Makai érkezett, első lövését védte a kapus, másodjára viszont már a hálóba sodorta a labdát. Az előnyt nem sikerült megtartani, még a félidő vége előtt fordított az ellenfél, kis területen érvényesíteni tudták ragyogó technikai képzettségüket, amire nem volt ellenszerünk. Még egy veszélyes pillanat volt a kapunk előtt, melyet Hlavacska királygábori magabiztossággal oldott meg azzal, hogy saját kapufánkra fejelte a labdát.
Némi gyürkőzés után a második félidőben a klub történetében először büntetőhöz jutottunk hatoson belüli kezezésért. A jogosság kérdésében majd a videofelvételek alapján foglalunk állást. A mérkőzés nem volt durva, de a büntetőn túl egy-egy sárga lapot is begyűjtöttek a csapatok. A feszültség eme késleltetése után jegyezzük fel, hogy a büntetőt Tóth gólra váltotta.
Döntetlen állásnál újra háromesélyessé vált a találkozó, de csak rövid ideig, mert elég csúnya rövidzárlatba futottunk bele, három perc alatt négy gólt kaptunk, mind a négyet könnyen elkerülhető hibákból. Sajnos amíg ilyenek vannak, addig tényleg a B liga középmezőny a helyünk; illetve ilyen ellenfél ellen ekkora védelmi hibák nem maradnak megtorlatlanul.
A rövidzárlattal a három pont sorsa eldőlt, már csak annyi volt hátra, hogy még egyet szépítsünk: Hlavacska lépegetett két-három védő között a labdával előbb az oldalvonal, aztán az alapvonal mellett, végül felértek a társak, a beadást Tinkó a hatosról a léc alá vágta csapatbeli századik gólját. Így alakult ki a szép magyaros végeredmény, csak sajnos a rossz oldalán vagyunk.
Elég felemás lett az ősz, amit ezzel lezártunk, sok meccsen alulmúltuk elvárásainkat, a kevés öröm egyike, hogy legalább a felsőházba bejutottunk.
Kozelito Tél - Bandó Karesz 3-6
   kapu: Mozol
   mezőny: Görög, Hlavacska, Makai, Pokoláb M., Studniczki, Tinkó, Tóth O.
   gól: Makai, Tóth O., Tinkó

Türelem rózsát terem

Az a csoda történt, hogy nem kevesebben, hanem többen voltunk a pálya mellett, mint előzetesen számítani lehetett. Ilyen meglepetések jöhetnek még a jövőben is, így minden aggodalmunk ellenére vészkapussal bár, de legalább egy cserével állhattunk ki. Ellenfelünk az első percekben elég neccesen volt meg, beszorítottuk őket és sokat lőttünk kapura, aztán három perc után megjöttek a hiányzóik, és szembesülnünk kellett vele, hogy ez nem a tabella alsó részén elhelyezkedő Lafayette, hanem az A-ligás sztárokkal, és a liga egyik legjobb kapusával felálló Lafayette.
Kicsit kiegyenlítettebb lett a játék, és mindkét kapu előtt voltak helyzetek, azért mégis nekünk volt több, köztük ziccerek is, és idő múlva kezdett frusztráló lenni, hogy egyet sem rúgunk be. Azonban kilenc év rutinnal a hátunk mögött ezen már nem akadtunk ki, hanem végig türelmesen, fegyelmezetten játszottunk. Nem csináltunk hülyeségeket, és védelmünk végig szilárdan zárt, összességében kevés lehetőséget engedélyeztünk az ellenfél csatárainak. Csapatunk történelmének rajongói számára felrémlett a két csapat első, 2010-es találkozója, ahol hasonló körülmények között játszottunk 0-0-t. Türelmünk azonban végül megtermette a rózsát. Palágyi ment el ragyogóan a szélen, beadását Görög a hálóba kotorta, ezzel meglett a vezetés. A következő percben szép adogatás után Porkoláb lőtt szép gólt a hosszú alsó sarokba, ezzel pedig gyakorlatilag eldőlt a három pont sorsa. Sok már nem volt hátra, még egyszer megpróbálkozott a két csapat a gólszerzéssel, de ennyiben maradtunk. Ha nem is ragyogó, de okos játékunk jutalma három pont.
Kozelito Tél - Lafayette 2-0
   kapu: Tinkó
   mezőny: Görög, Hlavacska, Kántor, Palágyi, Porkoláb M.
   gól: Görög, Porkoláb M.

Gyertyák a szülinapi tortán

Evvel a szép nappal fogtunk neki a decembernek, és mivel a csapat kilencedik születésnapját ebben az időben ünnepeljük, a tizedik évet is fel kellett avatni. Hiányzóink voltak, de így is ki tudtunk állni közel ideális két cserével.
Parázs meccsre számítottunk a Szent Anna ellen, tudván hogy ők minket riválisnak tekintenek, és ha véletlen pontot vesztenénk, annak még presztízsveszteség lehet a vége. Azért nagyjából sportszerű meccs alakult ki, talán pont annyi fűszerrel, amennyi a langyoson felülemelkedő jó hangulathoz kell. A rangadó jelleg a hangpárbajban is megnyilvánult, és büszkén jelenthetjük, hogy egyfős szurkolótáborunk bírta a tempót.
 Az első néhány perc nehéz volt, mert arra érdemes labdarúgóink még az A-ligában kergették a pettyest, és amíg még nem jöttek át, csere nélkül, tartalékos csapattal küzdöttünk. Két cserénk magunkhoz képest jónak mondható, de csak magunkhoz képest, hiszen az ellenfél írd és mondd 11 játékossal vonult fel, nyilván nagypályás meccsre készültek. Annyira mégis elég volt a két csere, hogy okosan beosztva bírjuk a B-ligás iramot végig, és ne omoljunk össze.

Az első bekapott gól

A kezdeményezést sikerült magunkhoz ragadnunk az első percek tapogatózása után, Tinkó éles szögből a hosszúba küldött lövése után megszereztük a vezetést. Az előny megnyugtató lehetett volna, de nem tartott sokáig, elkövettük szokásos hibáinkat a lassú visszazárással és nagylelkű emberfogással, és az ellenfél kiegyenlített. Különösen bosszantó a szöglet után kapott gól, amikor a hatosunkon álló csatárt elvileg többen fogták, gyakorlatban mégis szabadon lőhetett kapunkba.
Második félidőre így újonnan fel kellett szívnunk magunkat, és a hibákat kijavítva újrakezdeni a gólok gyártását, és úgy tűnt, ezt sikeresen tettük. A félidő elején Kántor szerzett gólokat, egyet Tinkó szöglete után csukafejessel, egyet a védők sűrűjéből eleresztett felsősarkos lövéssel, és máris visszaszereztük a vezetést. Ez sem tartott sokáig, újra egyenlő lett az állás, ám ekkor Palágyi lőtt szép gólt a hosszú alsó sarokba. Újból nálunk volt az előny, és elhangzott minden ami ilyenkor elképzelhető, hogy figyeljünk oda, ne rohanjunk el, és vegyük fel az embert. Ezt ekkor már meg is valósítottuk, azzal nem számoltunk, hogy az ellenfél csatára két emberen átcselezve fog újabb gólt lőni.

Ez itt a mezőnyjáték

4-4-nél ismét benne volt a meccsben, hogy egy hülyeséget elkövetve akár veszíthetünk is, de eddigre bemelegedtünk, és az első félidőben elég gyakran elkövetett butaságokat is kiküszöböltük. Az ellenfél fentebb említett szólógóljára mi csapatjáték-góllal válaszoltunk: Palágyi ívelt át szöglet után jobbról a balszélre, Studniczki bokából visszarakta a másik oldalra, ahol az üresen hagyott Tinkónak volt ideje maga elé tenni, majd irgalmatlan rakétát lőtt a rövid felső sarokba. Az utolsó hajrának tehát már előnyből vághattunk neki, és mintha megszilárdult volna védelmünk, külön említésre méltó Szerényi és Tinkó védőmunkája az egész meccs tekintetében. Az utolsó percekre az ellenfél kapus helyére mezőnyjátékost hozott, de ez inkább nekünk teremtett újabb lehetőséget: támadóink éltek a letámadás és labdaszerzés lehetőségével, és Kántor újabb két gólt szerzett üres kapura. Összességében tehát magabiztosan, szezonrekordot jelentő hét gólt szerezve zsebeltük be a három pontot, és a győzelemmel remélhetőleg sok jövőbeni vitát sikerült megelőznünk.
Kozelito Tél - Szent Anna FC 7-4
   kapu: Mozol
   mezőny: Görög, Kántor, Palágyi, Studniczki, Szerényi, Tinkó
   gól: Kántor 4, Tinkó 2, Palágyi

PS. Egyes visszajelzések szerint a fentebbi bejegyzés nagyképű. Szerkesztőségünk egyelőre még keresi, hogy az állítólagos nagyképűség a szöveg melyik pontjain jelenik meg. A megtalálásig rögzítsük, hogy nem mi arcoskodtunk meccs előtt, hogy így elverünk meg úgy elverünk titeket; nem mi reklamáltunk büntetőt alaptalanul és kurvaanyázva; nem mi jelentettük ki, hogy az ellenfél "semmivel sem jobb nálunk", és nem mi neveztünk csicskításnak egy sikeres cselt.

Csak egy, csak egy

Soron következő meccsünkre a szokásoktól eltérően vasárnap került sor, ezért vagy másért alig voltunk meg, öten csere nélkül kínkeserve meccsnek néztünk elébe. Megbeszéltük amit meg lehetett, és reméltük a legjobbakat.
Legnagyobbrészt meg tudtuk valósítani a terveinket, védelmünk többnyire szorosan zárt, és minimalizált az ellenfél gólszerzési kísérleteit, illetve labdabirtoklás volt esélyünk a helyzeteket kialakítani. Az első félidő közepén hátrányba kerültünk, miután lefutottak minket a szélen, de ezt pár perccel később kiegyenlítettük, Porkoláb indítása után Kántor került helyzetebe és lőtte ki a hosszú felső sarkot.
Nagy lelkesedéssel küzdve a második félidőben is kompenzáltuk azt a hátrányt, hogy csere híján fáradtságra voltunk kárhoztatva. A második félidő közepén kockáztattunk annyit, hogy az addigra minden erejét felőrlő Porkoláb állt be a kapuba, Tinkó pedig új lendületet hozott a mezőnybe. Hogy a kapuscsere jó ötlet volt-e arról a két perccel később bekapott gól után volt alkalmunk elgondolkodni. Az utolsó percekben fokoztuk a nyomást, és kockáztattunk a kiegyenítés reményében, de hiába, több gól nem született.
Mondhatnánk hogy nyertünk legalább tapasztalatot, de sajnos az a tapasztalat, hogy ha nem vagyunk meg rendesen, abból szar meccs lesz, sajnos már túlságosan távol állt az ismeretlentől.
Kozelito Tél - Kanapébetyárok 1-2
   kapu: Tinkó, Porkoláb
   mezőny: Görög, Kántor, Palágyi, Porkoláb, Tinkó
   gól: Kántor

Egy fokkal összeszedettebben

Három hét szünet után találkoztunk, már akivel találkoztunk, mert a kezdő sípszó pillanatában írd és mondd, ketten voltunk a pályánál. Az előttük játszó Dinamóból kellett kölcsönkérnünk három játékost, hogy el tudjuk kezdeni a meccset. Ellenfelünk ezt készségesen jóváhagyta, sőt még egy tévesen megítélt szögletet is visszaadtak, így sportszerűségből kénytelenek vagyunk jelest adni nekik. A kezdés kegyetlenül nehéz volt, nem találtuk a ritmust, meg gyakran a labdát sem, csodával határos módon tartani tudtuk öt percig a nulla-nullát kapusunk sorozatos bravúrjainak és két kapufának segédletével.
Öt perc után megjött három játékosunk, mezőnyben végrehajtottuk a cserét, Kóródi kapus maradt a meccs végéig, és gyakorlatilag a csapat legjobbja volt. Darabra tehát már megvoltunk egy cserével, fejben azonban borzasztóan nem, a posztokat csak félidőben sikerült megbeszélni, koncentrációval pedig a játék minden szakaszában súlyos gondjaink akadtak. A pályán történtekről tehát ezzel az ürüggyel, hogy nem voltunk a pályán fejben, na meg az elején testi valónkban sem, rövidre fogva beszélnénk. A három pont sorsa úgyis eldőlt az első félidő közepén beszedett három góllal.
A második félidőben csapatszinten talán valamivel összeszedettebbek lettünk, bár egyénileg még mindig súlyos problémákkal küzdöttünk, a meccs egyik megkoronázása lehet az oldalberúgásból saját kapunk oldalhálójába küldött, következésképp szöglettel honorált labda. Szép momentumból kevés akadt, Makainak sikerült egyszer a saját kapunktól indulva végigcseleznie magát a pályán és kilőni a hosszú alsót, ezzel legalább a becsületgólt megszereztük. A végén kissé szétszakadt a mezőny, engedtónk néhány kontrát az ellenfélnek, illetve nekünk is volt két-három nagy helyzetünk, sajnos azokból nem lett gól. A második félidőben szögletből akcióból és kontrából összesen három gólt kaptunk, így alakult ki a szépséges hatos végeredmény.
Kozelito Tél - Egy fokkal szerényebben 1-6
   kapu: Kóródi
   mezőny: Dinamo#1, Görög, Makai, Palágyi, Samu, Studniczki, Tinkó
   gól: Makai

Néha ilyen is van

Ha azt mondanánk, az olvasó tudja, mit tartalmaz ez a bejegyzés, anélkül, hogy megnyitná - bár túloznánk -  mégsem tévednénk nagyot. Valószínűteln ugyanis, hogy aki megnyitja a blogot, ne lenne tisztában a Kozelito Tél létezésével, és azzal a ténnyel, hogy szombat lévén éles meccset játszunk. Szerencsére ezzel a ténnyel ezúttal aranylábú fiaink is tisztában voltak, és tisztes kerettel, értsd a meccs első huszonöt percében egy, a végén két cserével álltunk fel.
A meccs irányítása kezdettől fogva a mi kezünkben volt, és hamarosan a gólok is elkezdtek potyogni. Az elsőt Palágyi lőtte, fogalmazzunk úgy, a blog egyik bevett fordulatát idézve, hogy a labdát a kapussal együtt rúgta a hálóba. Az előnyt Porkoláb duplázta meg, közelről a keresztléc szolgáltatásait is igénybe véve szerzett gólt. A félidő további részében Palágyi és Hlavacska talált be, illetve mi is beszedtünk egy gólt, kissé elcsúszott védekezésünk révén.
Félidőben tehát gyakorlatilag már eldőlt a meccs, de nem engedtünk ki, a második félidőben is domináltunk. Az első félidő gólszerzői a második félidőben is megzörgették a hálót: Palágyi egy kiugratás után lőtte ki a hosszút; Hlavacska Tinkó hosszú átadása után kialakult ziccert értékesítette, Porkoláb pedig szép adogatás után lőtt irgalmatlan nagy gólt a bal felső sarokba. Kaptunk két gólt, ennyi hiba most is volt, de ez most belefért, ezzel együtt is a szezon eddigi legnagyobb különbségű győzelmét arattuk.
A győzelem mellett arról is emlékezetes marad a találkozó, hogy két játékosunk taktikai kérdéseken összeszólalkozott, Tinkó ezt Meursault módjára az első szembejövő emberen torolta meg kétkezes lökéssel, aki történetesen egy ártatlan ellenfél volt, ezért és a fél perccel később elkövetett faltért kettő perces kiállítással gazdagodott.
Kozelito Tél - Air Xanyi FC 7-3
   kapu: Tinkó, Szerényi
   mezőny: Görög, Hlavacska A., Palágyi, Porkoláb, Studniczki, Tinkó
   gól: Palágyi 3, Porkoláb 2, Hlavacska 2

És még ez is

Igen nagy kegyetlenség az élettől hogy szombaton, egy elvbeni szünnapon, pillanatnyi helyzet szerinti munkanapon, melyen ugyan mi nem dolgoztunk a szó klasszikus értelmében, mégis korán fel kellett kelnünk és felfokozott fizikai aktivitást kellett végeznünk. Így elmerengve azon, hogy a szombat elvileg szünnap, hálánkat fejezzük ki annak, aki életét áldozta fel azért, hogy a világ, ahogy általában, úgy szombatokon is létezzen. A munkanappá lényegülés kegyetlenségén nyolcan tudtuk túltenni magunkat, így elvileg egész jól, közel ideális helyzetben várhattuk a meccset.
Az első percek máris meggyőzhettek minket arról, hogy ez a meccs más mint a többi, itt van iram, van igazi küzdelem, és a ligának egyik legkompetensebb csapata áll velünk szemben. De olyan szépen beszéltünk egymás lelkére meccs előtt, és annyira betartottuk a sportemberi életmódot az elmúlt napokban, hogy fel tudtuk venni a hajtós ritmust. Az első gólt is mi szereztük, Kántor használta ki, hogy az ellenfélnél mezőnyjátékos áll a kapuban. Ezt hamar hagytuk döntetlenre módosulni, miután elszórtunk egy labdát hátul. De ekkor megint megszereztük a vezetést, fogalmazzunk úgy, hogy Porkoláb lövése a védőt érintve került a hálóba, és a támadó focit díjazva a mi játékosunknak adjuk a gólt.
Utólag könnyen okoskodva arra jutottunk, hogy itt kellett volna visszaállni, és fegyelmezett védekezéssel lehoztuk volna simára a meccset. A vezetés boldog pillanata tényleg csak pillanatokig tartott, hiszen rövidesen két gólt kaptunk, egy könnyen elkerülhetőt, meg egy olyat, amire azt mondjuk, hogy van ilyen, nem tudunk vele mit csinálni.
A második félidő elején újabb gólt kaptunk, és főként az volt demoralizáló, hogy négyből három gólt abból szedtünk be, hogy a hátsó embereink felelőtlenül elszórják a labdát. Talán ez a mentális hidegzuhany is hozzájárult, hogy dekoncentrálttá váltunk és beszedtünk még két gólt, elértük a 2-6-os állást 2-1-es vezetésről.
Ám ezzel még nem volt vége, összeszedtük magunkat, vagy az ellenfél vált kényelmessé, és elkezdtek jönni a helyzetek. Sokat kihagytunk, és fájdalmas volt tapasztalni, hogy a hatosról, vagy közelebbről nem hozzuk meg azokat a döntéseket, amit a játék dinamikája góllal honorálna, hanem fennakadunk vagy egy kétséges megoldáson, vagy a kapus valamely végtagján. És az is fájdalmas, hogy évek óta majdnem minden meccs után azzal jövünk le a pályáról, hogy gyenge volt a helyzetkihasználásunk, és ebben konstans semmi változás nincs - és most nem azért sírunk hogy legyen minden helyzetből gól, mert olyan nincs, de a tiszta ziccereket vagy 3-1 elleni szituációkat tényleg illene nagyobb százalékban értékesíteni.
A második félidő második felében aztán elkezdtük berúgni a helyzeteket; először Palágyi gyömöszölte át a labdát valahogy a kapuson, majd később Kántor és Porkoláb lőttek jó nagy bombagólokat. Az utolsó percben az egyenlítésért támadtunk, a pontot jelentő találatot azonban már nem volt időnk bevinni. Az a hajtás, ahogy a végén szorossá tudtuk tenni a meccset, különösen szomorúvá teszi az addig elkövetett hibákat, hiszen azok nélkül elérhető lett volna a pontszerzés.
Kozelito Tél - KRE Főnixek 5-6
   kapu: Mozol
   mezőny: Barna, Görög, Kántor, Palágyi, Porkoláb, Szerényi, Tinkó
   gól: Kántor 2, Porkoláb 2, Palágyi

Helyreigazítás: A cikk első változatában tévesen felcseréltük a lőtt gólok számát a csapatoknál. A valós, és a szöveg prózai részével összhangban álló végeredmény 5-6.

Ezer éve

Na hát így október hatodikán hajlamos rá az ember, hogy a történelemről gondolkodjon, például most nem koccintottunk sörrel meccs után, na meg olyan történelmi csapattal játszottunk, mint a Kofola, akik már akkor patinásnak számítottak, amikor mi kilenc éve először játszottunk a bajnokságban. Azóta pedig már mi is patinásnak számítunk...
Keretkialakításunk idézte a tavalyi gondokat, fél perc csúszást kellett eszközölni a sporitól, hogy kiérjünk öten a pályára. Kegyetlen nehéznek ígérkezett ez a meccs, akárcsak az élet; de legalább az idő szép volt, így öregedve már ennek is örülünk, se túl meleg, se csúszkálós nyálas nem volt, ez va a focira kitalálva.
Az elején erőnket megfeszítve igyekeztünk előnybe kerülni, hogy ne a végén kelljen levegő után kapkodva még nyomni is. Mezőnyben elég hatékonyak voltunk, kombinatív játékban gyorsabbak voltunk az ellenfélnél, labdabirtoklási arányunk a Rijkaard-féle Barcelona legszebb éveit idézte. Kántor kettős kapufája, mely végül kifelé pattant, jelezte, hogy szerencsére ne számítsunk, megint kell lőni harmincszor kapura ahhoz, hogy egy beakadjon. De aztán a gólok is beindultak: Kántor szerzett labdát necces helyzetben hátul és indította a kontrát, Tinkó balra passzolt, Szerényi pedig megszerezte első gólját a csapatban. Kántor aztán maga is feliratkozott a góllövőlistára, egy csel után szépen pókhálózta ki a pipát.
A félidő közepénél megjöttek a cserék mindkét oldalra, ez új helyzetet teremtett, és meggátolta, hogy belekényelmesedjünk a vezetésbe. Hajtós és sportszerű meccset láthattak a nézők, legendákhoz méltót, azért továbbra is a mi dominanciánkkal.
A második félidő felénél Tinkó indult meg a szélsőbalon, a terv 120%-át teljesítve maga mögött hagyott mindenkit, beadása után Görög zsákmányolta ki a helyzetet, nem a legegyszerűbben ugyan, de a lőtt gólt nem kell megmagyarázni. 3-0 után visszaestünk, vagy elfáradtunk, vagy túlságosan elhittük, hogy vége, és engedtünk néhány könnyelmű helyzetet, amiből lett is két gól. Az első pontrúgás után született, a másodiknál a saját térfélen adtuk el a labdát, utána a csatár lövése alig gurult el a kapuig, de így is gól lett.
3-2-nél még bármi lehetett volna, felpörgött a meccs, még egyszer bele kellett adni mindent, és jól leüvölteni egymás fejét, ha valaki nem zárt vissza időben. Azért egyéni képességek terén nagyokat villogtunk, Kántor, Tinkó vagy Studniczki akkor is meg tudtak oldani zűrös helyzeteket, ha egyedül maradtak hátul. Néhány perccel a vége előtt Tinkó meglőtte azt a gólt ami már lassan a védjegye: a lábak sűrűjében be a hosszú alsóba, és ezzel a végén bebiztosítottuk a győzelmet.
Kozelito Tél - Kofola 4-2
   kapu: Mozol
   mezőny: Görög, Kántor, Studniczki, Szerényi, Tinkó
   gól: Szerényi, Kántor, Görög, Tinkó

Második fecske

Második héten a második győzelmünkre készültünk, most úgy tűnik valamivel sikeresebben. A keretbe beütöttek a szokásos problémák, egy cserével kicsit szűkösen voltunk, és azt beszélve, hogy öregszünk, egyre kevesebb futást vállalunk egyénenként, akkor már jó lenne a több.
Azért elég huszáros iramban kezdtünk az első percekben vállaltuk a letámadást, és a kapu elé szögeztük az ellenfelet, nem igazán tudták kihozni sem a labdát, azt általában még az ő térfelükön megszereztük, és folyamatos nyomás alatt tartottuk a kaput. Studniczki két góljával még az elején előnybe kerültünk.
A kétgólos előny túlságosan magabiztossá tett minket, és a meccs hátralevő részében túl sokszor fordult elő, hogy a fent ragadó, vagy már lecselezett játékosok a félpályánál sétálgatnak, és még csak nem is próbálnak visszaérni. Ezzel egy már megnyert meccset sikerült nehézzé tenni. Ellenfelünk számtalanszor támadhatott 3-2 ellen, némelyikből gólt is lőttek, 2-1, 3-1, 3-2, 4-2 volt az eredmény további alakulása. A mi góljainkat mindkétszer Hlavacska szerezte, előbb visszatámadás útján elé került labdát minden mindegy alapon lőtt a kapuba, másodszor szépen kijátszott akció végén maradt a kapussal szemben.
Három perccel a vége előtt kaptunk még egy gólt, azt felállt védelem ellen, és voltaképpen ez volt az egyetlen alkalom, hogy felállt védelmünk ellen tudott valamit kezdeni az ellenfél, így három perccel a vége előtt még izgulni, hajtani kellett a három pontért. Volt két ajtó-ablak helyzetünk, ami kimaradt, meg amúgy az egész meccsen sok maradt ki, és rúghattunk volna sokkal többet. Az egygólos előnyt legalább tartani tudtuk, így a bajnokságban először de nem utoljára győztesen vonulhattunk le a pályáról.
Kozelito Tél - Hedonitas 4-3
   kapu: Mozol
   mezőny: Görög, Hlavacska A., Porkoláb M., Studniczki, Tinkó
   gól: Studniczki 2, Hlavacska A. 2

Első fecske

Íme lejátszottuk az első meccsünket. Így a mai nappal már az sem titok, milyen lépésre készülünk a játékospiacon. Az átigazolási időszak lejárta előtti órákban különösen zsúfolt és sikeres volt számunkra. Mozol Kristóf személyében, illetve újfent szerződést kötöttünk Studniczki Gergellyel. Utóbbi játékos már szerepelt nálunk a 2016-os Téli Bajnokságban, többekkel baráti viszonyt ápol, bajnokságbeli rutinja és gólerőssége miatt nagy reményeket fűzünk szerepeltetéséhez.
A bajnoksághoz is nagy reményeket fűzünk, amihez először le kellett volna győznünk a patinás Dinamo csapatát. A meccsre való felkészülés sokban az első meccsek gyermekbetegségeit viselte magán. Ebbe beletartoznak olyan dolgok, hogy páran közülünk a félidei szünetben mutatkoztak be egymásnak, így aztán egymás megismeréséről, és összhang kialakításáról nehezen lehetett szó, meg az olyanok is, két játékos elkésett, és többeknek nem sikerült még megfelelő cipőt, öltözéket beszerezniük.
A játékról? Esett az eső, csúszott a pálya, ez a labda sebességét megnövelte, az irányváltásokét lecsökkentette. A B liga pedig mindjárt az egyik legerősebb csapatot küldte ellenünk. Az összecsapás tehát olyan technikai színvonalat hozott, hogy a semleges nézők is csettinthettek.
Az első gólt sajnos mi kaptuk, ezt Palágyi egyenlítette ki, miután a hatoson lefordult védőjéről; majd térfélcsere után megint hátrányba kerültünk, ezt pedig Hlavacska torolta meg, saját hatosától egy kényszerítővel és mélységi befutásával leküzdve az ellenfél teljes csapatát. Aztán a második félidőben kaptunk két gólt, persze minden gól elkerülhető, talán ezek is azok voltak, vagy még inkább pechesek. Utólag vita tárgyát képezi, hogyan játszottunk, egyes vélemények szerint egész jól, csak ez az eredményen nem látszik, más vélemények szerint megint mindenki elkövette a saját soha ki nem nevelhető hülyeségét a másnaposságtól a magánháborúig.
A háborúzással tényleg mutatott közös jegyeket a meccs, aminek a csapatra nézve lett annyi előnye, hogy kaptunk egy emberelőnyt, sajnos kihasználni nem sikerült. Ellenfelünk az utolsó percekben sportemberhez méltatlan eszközökkel gyilkolta a játékot, ennek néhány feszült szóváltás, és egy-egy sárga lap lett az eredménye. Nem sokkal a vége előtt Tinkó megzörgette a kapufát, és akkor 2-4-es állásnál minden veszni látszott. Kilencven másodperccel a vége előtt Palágyi vert egy jó nagy gólt a bal felső sarokba, azzal szépítettünk, és még egyszer megpróbálhattunk pontért-pontokért támadni, de akkor már hiába.
Kozelito Tél - Dinamo 3-4
   kapu: Mozol
   mezőny: Görög, Hlavacska A., Kántor, Palágyi, Studniczki, Szerényi, Tinkó
   gól: Palágyi 2, Hlavacska A.

Jó reggelt!

Nyári álmukból ez a bejegyzés ébressze fel a szurkolókat! Megkezdődnek a Bölcsész Bajnokság idei küzdelmei, most szombaton lépünk majd pályára először. Egyben négy év távolmaradás és a tavaly kiérdemelt feljutás után ismét a B ligában léphetünk pályára.
Keretünk sokat alakult, na meg még talán fog is, a nyáron Hajdú Attila, Kántor Áron, Szerényi Tamás leigazolásával bővült a keret eddig, de ez még mindig nem a végleges, hiszen egy sztárjátékos szerződtetését még a közeljövőben fogja bejelenteni a klub. Aztán mint mindig, erre az idényre is vonatkozik, hogy járjunk el rendesen, akkor baj nem lehet.

Belgium

A szezonzáró mini-VB-n Belgium képviseletében vettünk részt. Az élet kegyetlensége folytán megint felfordult a keretünk és sorban mindenki lemondta a szereplést, és megint a föld alól kellett embereket hozni, hogy kiállásra érdemes csapatunk legyen.

Nagy a sebesség

Első meccsünkön Panama ellen jól kezdtünk, Hursán indítását Tinkó Márk (aki a Tinkó M. név elégtelensége miatt Tinkó II-ként fogunk rövidíteni) a lév alá vágta. Néhány perc játék után látszott hogy jobbak vagyunk, fölényben játszottunk, és rugdostuk a helyzeteket. Sajnos helyzeteink mind kimaradtak, két kapufát rúgtunk, naggyá tettük a kapust, és így tovább. Szokatlan volt természetes és magas füvön játszani, minden mozdulatnál tekintetben kellett venni, hogy ez máshogy tapad, és jobban fékezi a labdát, mint a megszokott műfű. A meccs végén az ellenfél három kapura lövésből szerzett két gólt, és elvesztettük a meccset. A játék képe alapján ennél nagyobb szégyen a labdarúgás fogalmát nem érhette volna.
Második meccsen a csoportfavorit Tunéziával játszottunk. Összeszedtük magunkat és az első meccsnél koncentráltabb játékkal, több futással, szorosabb emberfogással operáltunk. A csoportmeccsek egyik legszínvonalasabb meccsét láthatták a nézők. Sajnos a pengés fiatalok ellen ez is kevés volt, összességégben 2-0-ra kikaptunk.

Hősies mezőnyjáték

Három óra szünet következett, ami alatt kártyázni kellett volna, azt sajnos nem lehetett, így összes időnket a "nüanszok" szó ismételgetésébe és matekozásba öltük, és kiszámoltuk, hogy Anglia ellen ötgólos győzelemmel még továbbjutunk, ergo a saját kezünkben van a sorsunk.
Ennek megfelelő elánnal vetettük be magunkat a küzdelembe, és hamarosan meglett a vezetés, amint Tinkó II megtréfálta a kapust, majd az üresen maradt kapuba gurított. Ezt kiegyenlítette az ellenfél, de ismét megszereztük a vezetést, Kántor sarkazása révén. Mindkét részről bátor és nyílt játékot, VB-hez méltó színvonalat láthattak a nézők. Sok helyzetünk volt, Tinkó II-nek megint volt egy kapufája, illetve egy egészpályás ívelés után majdnem sikerült a kapuba csúsztatnia. A mi kapunk előtt is voltak meleg pillanatok, kétszer a gólvonalról tisztáztunk. Az eredmény viszont már nem változott, a 2-1-es eredmény azt jelenti, hogy Anglia jutott tovább helyettünk, de legalább győzelemmel és emelt fővel távozhattunk. Közkeletű vélekedés, hogy Panama ellen kellett volna győzni, nem engedhettük volna meg, hogy a csoport legkevésbé erős csapata ellen ne szerezzünk pontot.

Itt épp gólt kaptunk

Szolgálati közlemény, hogy a feljutási válság elsöpört a Görög nevével fémjelzett dilettáns vezetést, melynek inkompetenciája az egész szezonbeli szenvedést és a tizenkettedik helyet eredményezte. A csapatkapitányi teendőket Tinkó Máté veszi át. A beiktatásról készült videó itt tekinthető meg:
https://www.youtube.com/watch?v=pKITg0dvBXw
Nehéz dolga lesz az új Donnak az elődjétől örökölt romhalmaz eltakarításában, de ha van egyvalaki, akinek széleskörű kapcsolatrendszere alkalmas lehet megbízható új játékosok szerződtetésére, akkor az pontosan Tinkó. A változások a blog szerkesztőségét nem érintik.

Mini VB
   keret: Benedek, Görög, Hursán, Kántor, Sánta, Sashalmi, Tinkó I, Tinkó II
   gól: Tinkó II 2, Kántor

rekviem

Utolsó szezonbeli meccsünkre került sor. Mindezt már bőven a feljutás tudatában - annyi kavarással, hogy a péntek esti állás szerint majdnem kizárták az egyik csapatot, és akkor a 11. helyezet még bent maradt volna. Ám a tárgyalt csapat mégis elkerülte a fegyelmi vétséget, így a mai meccsnek tényleg csak annyi tétje volt, hogy 11. vagy 12. helyen zárunk-e. Mi létszámra tűrhetően, két cserével álltunk ki, amit ellenfelünk is honorált annyival, hogy a szezonban nem annyira jellemző futsalos arcaik is eljöttek.
Utóbbi tény a meccs képére is rányomta bélyegét, a pár évvel ezelőtti Bandó leggyorsabb, legjobban cselező játékosaival találtuk szemben magunkat. Mindjárt hátrányba is kerültünk - az ellenfél csatára teljes védelmünket lefutotta. Ezt hamar kiegyenlítettük, Csank János és Frank Rijkaard keresztezéséből származó bölcsességgel szólva: nincs veszélyesebb egy rossz lövésnél - ennek szellemében Tinkónak a szélről leadott lövését a kapus középre ütötte, azt Sánta gyűjtötte be, és helyzete el a léc alatt.
Nem sokkal később újabb gólváltás következett, a kapottnál a saját hatosunkon eladott labda okolható, a rúgottnál Palágyi jobb belsője, ami egy szabadrúgás-kombináció után a bal felső sarokba zúdította a pettyest.
A döntetlen állás elég jó kiindulásnak tűnt arra, hogy magunk javára fordítsuk az összes még eldöntetlen kérdést, de nem így lett. Az utolsó percekre nagyon kinyíltunk - állítólag az ellenfél is, de náluk mégis mindig akadt egy-egy láb, ami közbe tudott avatkozni és meggátolni a helyzetünket; mi pedig sokszoros intés ellenére hagytuk örökös csatárunkat, Hlavacska Tomit egyedül védekezni, egy, két, három, végtelen támadóval szemben, aminek így percenként ismételve nyilván milliárd bekapott gól lett az eredménye, még úgy is, hogy se nevezett játékosra, se kapusunkra nem eshet panasz, sőt!
A csúnya, ötgólos vereséggel, nem sikerült szépen búcsúzni a szezontól, és a feljutással elhagyott ligától, illetve egyben elértük, hogy a 12. helyen zártuk az idényt. Patetikus kedvű szurkolóink most a rekviemet hallgathatják:
https://www.youtube.com/watch?v=mhYCaQkbkyw
https://www.youtube.com/watch?v=yVIRcnlRKF8
A mai meccs pont nem erősíti meg, de azért a csapatban még mindig általános vélekedés, hogy a keret ennél sokkal jobb, akár dobogós eredményre is képes lett volna. A kiesés okaként létszám értsd jelenléti problémák állnak az első helyen. Ha nem lenne fájó seb, akkor mi is nevetnénk azon, hogy kulcsjátékosaink mondják le a szereplést azzal, hogy másik csapatban levő meccsük előtt/után pihenni szeretnének, ezért nem vállalnak szereplést; holott mi vagyunk A csapat. Az is megér néhány említést, hogy szezonkezdetkor a meccsek felén szereplést ígérő játékosok közül valaki egyetlen egyszer, többen egyetlen egyszer sem léptek pályára. Akárhogy is nézzük, ezek mind olyan problémák, amelyek a csapatkapitány felelősségi körébe tartoznak. Ilyenkor neki kellene vagy rendet csapni a játékosok között, vagy a rakoncátlan játékosok eltávolítása után új csapatot építeni. A mögöttünk álló szezon arra is bizonyíték, hogy a jelenlegi vezetés erre képtelen.
Kozelito Tél - Bandó Karesz 2-7
   kapu: Benedek
   mezőny: Görög, Hlavacska T., Makai, Palágyi, Sánta, Tinkó
   gól: Sánta, Palágyi

Félpálya

A múlt héten kiérdemelt feljutás egy kicsit kényelmessé tette a fiúkat, most alig jöttünk össze néhányan, és az idei évben oly szokásos vészkapusos, csere nélküli felállást gyakorolhattuk. Az égiek is kifejezték együttérzésüket bánatunkkal, ugyanis egy jó kiadós nyár elejei eső öntözte a pálya műfüvét. Az időjárás viszontagságainak azonban lehet hogy végül kedvező hatása volt, hiszen így a csere nélküli csapat kevésbé purcant ki az első félidő felére.
A keret nehézségei súlyosbítva voltak annyival, hogy Tinkó késett, és az első játékperceket mezőnyben 3-3 ellen játszottuk. Vagy inkább 3 a 4 ellen, hiszen ellenfelünk végig mezőnyjátékost játszatott a kapussal. Tinkó aztán a maga módján letette a névjegyét, mert pályára lépése után az első labdaérintéséből rögvest gólt szerzett, egy már elbaltázott akció után a felszabadító rúgást félpályáról egyből beívelve az ellenfél kapujába.
A félidő felénél ellenfelünk kiegyenlített, de az egyenlő állás nem tartott soká, mert szépen kijátszott akció végén Tinkó jobbszélről érkező beadását a hosszú kapufánál Görög bepofozta a hálóba, és máris nálunk volt az előny. Nem sokkal később megdupláztuk előnyünket, ha szépen akarunk fogalmazni, Görög a félpálya közeléből a labdát a védővel együtt rúgta a hálóba. Talán Fiolának az ausztrálok ellen rúgott góljához hasonlítható a találat.
Nagy nyomás nehezedett védelmünkre, labdabirtoklási fölényünk nyilvánvalóan nem volt, és az állandó emberhátrányos védekezés próbára tette összes képességünket. Elnézve azt a hatékonyságot, ahogy védőink levették a hosszú indításokat, és kapusunk kitornázta a távoli lövéseket, tényleg nem lehetett más esélye az ellenfélnek, mint háromszáz passzal centinként lopva a távolságot közel kerülni kapunkhoz.
A második félidő közepén Tinkó szerelte az ellenfél utolsó emberét, és még a saját térfelünkről laposan a kapuba gurított, ezzel már 4-1-re vezettünk, és eléggé úgy tűnt, nyerhetünk. Sajnos ekkor elkezdtük kapni a gólokat, nincs kedvünk részletezni, írjuk az emberhátrányos védekezés számlájára. Öt perccel a vége előtt 4-3-nál, belekerültünk a támadás vagy időhúzás dilemmájába. Volt még egy nagy helyzetünk, szöglet után sikerült bejátszani a labdát a hatoson belül álló csatárhoz a labdát, aki kötényt gurított a kapusnak, sajnos aztán a labda a kapufa rossz oldalán csorgott az alapvonalon túlra. Egy perccel később pedig bekaptuk az egyenlítő gólt. Az utolsó percben mindkét csapat a győztes gólért támadott, de az már nem született meg.
A döntetlent a körülmények sanyarú volta közepette bravúrként értékeljük. Kár, hogy a győzelem is egy hajszálra volt.
Kozelito Tél - Zsuga Bonito 4-4
   kapu: Benedek
   mezőny: Görög, Hlavacska A., Hlavacska T., Tinkó
   gól: Tinkó 2, Görög 2

Mélypont

A csapat mélypontra a krízis tetőfokára hágott abban, hogy megint nem voltunk meg. Illetve darabra igen, mert Tinkó jó magyar emberhez méltóan szült kettőt, és így legalább a látszatát fenntartottuk, hogy ki tudunk állni. Sajnos összeszokottság, és a csere hiányában futómennyiség terén olyan elmaradásaink voltak, amelyek előre meghatározták a játék képét.
A kaput Tinkó vállalta el, és amikor kiderült, hogy ez rossz ötlet volt, akkor cserélt Porkolábbal. Csere ide vagy csere oda, ezen a meccsen nem osztottak nekünk lapot. Helyzeteink sem jártak sikerrel, az idő haladásával pedig egyre szétesettebbek lettünk. Nagyon kibrándító hetessel fejeztük be azt a meccset, amit leginkább meg kellett volna nyernünk. Így két fordulóval a vége előtt már matematikailag is biztos a feljutás.
Kozelito Tél - Coco Jumbo 0-7
   kapu: Porkoláb, Tinkó
   mezőny: Magyari, Sashalmi, Palágyi, Porkoláb, Tinkó
   gól: -

A Tűrt kategória

Két hét pihenő után fordultunk rá a szezon utolsó hajrájára, amiben már megállás nélkül jönnek a meccsek. Ezen a héten a Polszkit fogadtunk. Készültünk is a megfelelő erőnléti edzésekkel, na meg a megfelelő létszámmal. Igen példátlan módon kilencen voltunk két szurkolóval kiegészítve, mondhatni tetőzött a létszám, mint a Duna árvíznél.
Az első pár percet átaludtuk, egy kapufa ébresztett minket, amire rögtön válaszoltunk a saját kapufánkkal, Nagy révén - ej de jó lett volna azzal megszerezni a vezetést - gondolhattuk utólag. A kezdeti tanácstalanság után aztán elkaptuk a fonalat és egyre szebb játékot mutattunk. Helyszűke hiányában le kell tennünk arról, hogy az összes helyzetet említsük, maradjunk annyiban, hogy sok volt, csak kihasználni nem sikerült őket.
A második félidő közepén beütött a krach, mert egy távoli lövés a kapunkban kötött ki. Erre azt tettük, amit lehetett, még nagyobb erővel próbáltunk támadni, és bizony a második félidő legkritikusabb perceiben is sok helyzetünk volt, tiszta ziccerből is talán négy vagy öt. A támadó felfogás azt is jelentette, hogy kinyíltunk hátul, adódott néhány nagy helyzet ellenfelünk előtt, egyszer a csatár az üres kapu felé rúgott, egyszer Benedek tisztázott a gólvonal előtt, illetve Fehér lopta le a támadók lábáról a labdát nem egyszer.
A megváltás két perccel a vége előtt érkezett el Tinkó személyében, aki hálás köszönettel begyűjtött egy labdát az ellenfél térfelének közepén, és nem zavartatva magát azzal hogy a kapus saját mezőnyjátékosait megelőzve fut ki elé, nagy távolságról a hálóba gurított. Megpróbáltuk az utolsó két percben még magunk felé hajlítani a mérleget, de ez már nem sikerült.
Az értékeléssel zavarban vagyunk, mert idei formánkat elnézve minden pontszerzésnek örülni kell; az idei bajnokságban harmadik meccsen először tudtunk egyáltalán gólt lőni a Polszkinak. De hát ahogy a végelszámolás közeleg, úgy lesz egyre jobban szükség három pontokat szerezni a feljutásért vívott harcban. A döntetlen eredményeket pedig a Tűrt kategóriában helyezzük el.
Kozelito Tél - Polszki 1-1
   kapu: Fehér
   mezőny: Benedek, Hlavacska A., Hlavacska T., Nagy, Palágyi, Porkoláb M., Sánta, Tinkó
   gól: Tinkó

A régi tűz

Előző heti győzelmünk után felfrissült a vérkeringés tagjainkban és pezsegni éreztük azt a régi tüzet. Össze is jöttünk szép számmal, annyian, hogy a selejtet kiszórtuk, és három cserével a napsütés és a várható fizikai párharcok ellenére is bizakodva vártuk a mérkőzést.
Nem úgy indultak a dolgok, ahogy terveztük, mindjárt az első percben kaptunk egy gólt, jobb oldalon eljött egy ember akitől annyira megjöttünk, hogy a balon üresen hagytuk a másikat, aki büntetett. Ennek fatális következményei lehettek volna, hiszen ha van olyan csapat, aki ellen nem akarjuk hátrányban indítani a meccset, az a Torpedo. De a játékunk nem omlott össze, sőt, ahogy bemelegedtünk egyre több szép és ígéretes megmozdulásunk volt, helyzeteink is voltak, ezek azért elég sokáig kimaradoztak. Egy hatosról megítélt szabadrúgást is sikerült elszórakozunk. A félidő közepén aztán kijátszottunk egy helyzetet szépen, amire Tinkó érkezett a hosszún és kiegyenlített, ezzel üzenve a kritikusoknak, hogy miért nem ő vállalta a kaput. A félidőben még egy kapufánk volt Hlavacska András révén, meg néhány helyzetünk, meg néhány bosszantó hibánk.
A meccs egészét tekintve azért nekünk volt több lehetőségünk, és amikor éppen nem nálunk volt a labda, azt is tudtuk kontrollálni. Ellenfeleink hosszú indításait egész jól hatástalanítottuk, azokból most nem volt baj. A két legnagyobb helyzetünk Hlavacska Tamás és Sánta előtt adódtak, sajnálhatjuk, hogy ezeket nem értékesítettük. Mert sajnos azért voltak hibáink, és egy szögletnél elkövetett emberfogási hanyagság révén hagytuk előnybe kerülni az ellenfelet.
Ekkor már csak néhány perc volt hátra, de nem adtuk fel, és Hlavacska Tamás meglőtte a szokásos gólját, nem is kell részletezni, úgy nézett ki, mint a korábbi kétszáz. Két perc volt hátra még, döntetlen állásnál még egyszer egymásnak feszülhettek a csapatok. Gólkirályunk előtt volt még egy helyzet, lövését azonban fogta a kapus, és a kontrával el tudott jönni az ellenfél, a létszámelőnyös helyzetet pedig gólra is váltották. Annyi de annyi ilyen meccs volt már, hogy az utolsó percben becummantott góllal veszítünk... de most volt még egy kártyánk: egy heveny módon kiérdemelt időn túli szögletre Hlavacska András érkezett középen, és akkor már szépen lazán sarokkal gurított egy kötényt a kapusnak, ezzel az utolsó perc utolsó támadásában kiegyenlítettünk.
A kaput alkalmilag elvállaló Porkoláb utólag arról panaszkodott, hogy alig volt dolga. További ünnepi alkalmak, hogy Zsinka először öltötte magára a csapat sárga mezét, illetve most ünnepeltük meg Hlavacska András múltkori kétszázas jubilálását.

Kozelito Tél - Torpedo 3-3
   kapu: Porkoláb M.
   mezőny: Benedek, Hlavacska A., Hlavacska T., Palágyi, Sánta, Tinkó, Zsinka
   gól: Tinkó, Hlavacska T., Hlavacska A.

A címlapon: A galaktikusok

A korábbi meccsek alapján érezni lehetett, hogy egyszer valakit nagyon meg fogunk verni, és nem mehet mindig úgy, hogy nekünk soha ne jöjjön ki a lépés, ne jöjjenek ki a nüanszok, hanem egyszer mint kifeszített rugó, kipattanunk, és aktuális ellenfelünk beleszalad a késbe. Erre minden lehetőség megvolt, hiszen most erős keretünk meghatározó tagjai nem csak ígérték magukat, hanem tényleg el is jöttek, és ritka csoda, az ideálisnak tartott három cserével állhattunk fel.

Ők is most nyírták le a hajukat

A három cserére szükség is volt, mert a májusi nap sugarai szikrázóan perzselték a zafír és szurok színeiben ragyogó egyébiránt fedetlen pályát, ami aranylábú fiaink összes fölös energiáját rövid idő alatt felőrölhette. Viszont a három cserével mi merhettünk futni, és beleadni apait-anyait (így anyák napja előtt különösen utóbbit), mert a pihenés lehetősége adott volt, ellenfelünknek egyetlen cserével sokkal óvatosabban kellett eljárnia.
Első góljainkra sem kellet sokáig várni: Először Hlavacska Tamás megpattanó lövésébe ért bele fejjel Benedek, ami így a kivetődő kapus fölött a bal felső sarokba vágódott; majd a letámadást szorgalmazó Palágyi maga mutatta meg, mit ért a letámadás előnyei között, midőn a testében elakadó kapuskirúgásra lecsapott és a hatosról az üresen ásítozó kapuba tessékelte a labdát. Kétgólos előnyünk elegendő volt arra, hogy megnyugodjunk, és ne kelljen idegeskednünk a minket általában idegesítő dolgok miatt, úgysmint hátrány és helyzetkihasználás.
Szerencsére a góllövő cipőnket a lábunkon hagytuk és a félidő második felében további gólokat szereztünk. Hlavacska Tamást sikerült kiugratnunk a félpályától, azt meg már tudjuk, hogy ez gólt jelent, örökös gólkirályunk át is passzírozta a labdát a kapus alatt. A végén pedig Tinkó beívelésére érkezett Benedek, és szerezte saját magának második, csapatának negyedik gólját.
A meccs nagy részére jellemző, hogy fegyelmezetten játszottunk, és a trópusi időjárási körülmények rákényszerítettek minket, hogy éljünk a cserék nyújtotta lehetőségekkel. Sajnos a második félidőben 4-0-nál az okos és fegyelmezett játék folytatása helyett egy kicsit elszállt az agyunk, és mindenki a maga feje után ment, ami a kivégzés helyett azt hozta, hogy engedtük feljönni ellenfelünket. Sajnos még létszámfölényes helyzeteket is engedtünk, holott azt már igazán meg lehetett volna oldani. A félidő közepén kaptunk egy gólt, amit Palágyi a maga szelíd módján torolt meg: a félpályán éppen túlról az őt kísérő védő lábai között lőtt a jobb alsó sarokba. A hajrában volt még néhány nagy helyzetünk, de ezeket vagy elszórakoztuk, vagy két esetben a kapufa akadályozott meg minket a gólszerzésben.
Az utolsó percben sikerült még egy gólt összehoznunk hátul, ellenfél pontrgásánál cseréltünk és nem vettük fel időben az embereket, serdülő hiba. De a meccsből hátralevő húsz másodperc elég volt ahhoz hogy mi mondjuk ki az utolsó szót, és szépen kijátszott akció végén Hlavacska Tamás beverte a pipába a csapat hatodik gólját.
Ezzel megéreztük a győzelem édes ízét, és inkább későn mint soha elkezdtük a pontok gyűjtögetését a felsőházban. Mellékesen szerkesztőségünk újfent bizonyítva látja a szezonkezdetkor kiadott csapatkapitányi ukázt, miszerint a keret dobogótól kiesésig mindenre képes lehet, mindez csak annak függvénye, hogy vagyunk meg. Hát most jól voltunk.

Kozelito Tél - Bandó Karesz 6-2
   kapu: Fehér
   mezőny: Benedek, Görög, Hlavacska A., Hlavacska T., Makai, Palágyi, Tinkó
   gól: Benedek 2, Palágyi 2, Hlavacska T. 2

Alibi

A legutóbbi meccsen újabb szintet léptünk meg azzal, hogy kulcsjátékosunk azért mondta le a szereplést, mert előző este fáradt volt. Ebből a jeles alkalomból csokorba szedtük, az elmúlt időkben milyen említésre méltó alibivel jelentkeztek a csapattagok a tekintetben, hogy éppen miért nem jönnek meccsre. A válogatásban vegyesen szerepelnek az emlékezetben megőrzött jeles mondások és a levelezőlistán 2013 szeptember óta közzétett üzenetek legjobbjai.


"A barátnőmnél alszom, nem lesz nálam focicucc."
"Meccsem van aznap, nem akarok elfáradni."
"Félek attól, hogy begyullad a csonthártyám, nem akarok kockáztatni."
"Most szeretnék a barátnőmmel időt tölteni."
"Ja? Azt hittem, a jövő héten van a meccs."
"Ja? Nem úgy volt hogy fél egykor kezdünk?"
"személyes okoknál fogva mégiscsak le kell mondanom"
"sajnálom, nekem a szombat csak rontott a csuklómon, sőt tegnap még úszni is elmentem - azt hittem, hogy segít. a folytatás érdekében én a most szombatot kihagyom."
"nekem még a bokám miatt kérdéses, jelenleg 67.4%"
"mindjárt leszakad az ég. mi lesz, ha dézsából öntik?"
"indulok haza, vinnem kell a kocsit édesanyámnak"
"határozott talánt mondok"
"Ne haragudjatok, srácok, de mégsem tudok menni. Elhagytam a lakáskulcsom, órák óta a lakásom udvarán ülök egy szál laptoppal, várom a lakótársam, aki 5 körül érkezik... Déltől estig dolgozom, muszáj aludnom pár órát előtte."
"Tesómnak kell besegítenem campus kupán."
"a következő fordulót Törökországban töltöm, a Medipol Basaksehirhez hívtak próbajátékra,"
"Nekem ma van a szülinapi bulikám (szeretettel várunk mindenkit), ha még ébren vagyok reggel 9-kor, akkor odatámolyoghatok használhatatlankodni :)"
"Én a Bárány Boldizsárt nézem meg a Radnóti Színházban."
"Vasárnap óta - részben ismert, részben ismeretlen okokból kifolyólag - egy Alien vert tanyát a mellkasomban; amíg ki nem kergetem, addig nem szívesen kockáztatom a játékot."
"gólkirályjelöltünk tanít éppen akkor"
"Lejárt a bkv-bérletem, ezért inkább visszaköltözöm a szüleimhez."
"elfeküdtem még a kánikulában huzatba aludni, és annyira megviselt, hogy egy hete már nyakban, lapockában, hátban kering a gyulladás"
" ma csak lélekben, de holnap már fizikailag is ott leszek veletek, egyetlen kérésem, hogy azért valamicskét hagyjatok a budapesti sörkészletből"
"Srácok, bocsi hogy nem mentem, de a péntek esti buliban elfogyasztott legalább 7 sör-unicum és ismeretlen mennyiségű pálinka révén még szombat reggel is varacskos disznó állapotban voltam."



lapzártánk után érkezett a hír: "Sajnos kilyukadt a cipőm, ezért lehet, hogy nem megyek."

vidám vasárnap

A tagok előzetes kérésére, a vasárnapra csúszó meccsre tekintettel lett a Hit Gyülekezetéhez tartozó kifejezés a cikk címe. A keretkialakítás szokásos nehézségeit tekintve persze a bibliai alapokat is címül vehetnénk: "Így beszéljetek inkább: az igen igen, a nem nem. Ami ezenfelül van, a gonosztól való." (Máté 5,37) Ugyanis megint utolsó pillanatban kellett kiderülnie, hogy mégsem vagyunk meg, és már nem először kellett kapus és csere nélkül, gyakorlatilag esélytelenül kiállnunk egy bajnokira. Szereplésünkre nézve jellemző kép, hogy a bajnokság legjobb játékosai közül kettő civil ruhában ül a pálya szélén, kapusunk otthon regenerálódik, öt leglelkesebb játékosunk pedig erejét megfeszítve próbálja menteni a menthetőt.
Az első percben hátrányba kerültünk, ami katasztrófát vetített elő, de körülbelül a második percben helyreraktuk a dolgokat, Hlavacska Tamás meglőtte a védjegyeként működő szélen elfutós gólját, a változatosság kedvéért, most nem a hosszúba, hanem a rövidbe. És itt álljunk meg, nem lehet kiélvezni a pillanat szépségét, mert negyedik meccsünkön az első gólunkat lőttük. Sajnos nem sokáig tartott az öröm, mert hamarosan 1-3-ra módosult az állás, helyezkedési hibáinkat is köszönhetően.
Félidőben a mezőnyben még a szokásosnál is gyengébben teljesítő Görögöt inkább a kapuba dugtuk el, Tinkó így a mezőnyben bizonyíthatott. A cserével rettenetes kockázatot vállaltunk, de a mezőnyjátékunk legalább új lendületet kapott. És tényleg, helyenként ötletesen, hatékonyan játszottunk, az egyre nyilvánvalóbb vereség ellenére azt kell észrevételeznünk, hogy minden mezőnyjátékosnak voltak klasszis megmozdulásai, amit ha szervezetté tudnánk tenni, akkor nem a kiesés ellen kellene küzdenünk hanem a dobogóért. Csak hát talán a csapatszintű szervezettség nem igazán működik, és ami ennél is fontosabb, csere nélkül nem bírtuk az iramot. Voltak helyzeteink, két klasszikus ziccerünk, amikor csatárunk félpályától csak a kapusra vihette a labdát, de ezek kimaradtak. Ellenfelünk pedig a harmincadik játékperc után már futómennyiségben is felülmúlt minket, és ők határozottak voltak a kapu előtt is.
A vasárnap vidámságát egyedül a végre megszerzett első gól szolgálja.
Kozelito Tél - Zsuga Bonito 1-8
   kapu: Tinkó, Görög
   mezőny: Görög, Hlavacska T., Palágyi, Sánta, Tinkó
   gól: Hlavacska T.

gyónni, áldozni, vezekelni

Az élet kegyetlenségének és a sorsolás szeszélyének köszönhetően most is játszanunk kellett a nulla pontért. Hatalmas agyalásaink és fogadkozásaink oda vezettek, hogy két év szünet után reaktiváltuk örökös gólkirályunkat, Hlavacska Tamást, és akkor már össze is jöttünk heten, azaz két cserével, elviekben közel ideális helyzetben.
A meccset elvileg a sündisznó-taktikával játszottuk volna, amit aztán az élet kegyetlensége felülírt a kezdettől annyiban, hogy túl sokat birtokoltuk a labdát ahhoz, hogy bekkelni lehessen. San Marinóra tervezett taktikánkat ez élet nem igazolta annyival, hogy általában mezőnyfölényben játszottunk, és helyzeteink is jöttek, így az önfegyelmen lazítanunk kellett. Az első félidő első felében Hlavacska Tamás kapufája jelezte, hogy meg akarjuk nyerni a mecccset. Itt egy kis sajnálkozás, hogy örökös gólkirályunk nem mindjárt gólszerzéssel tért vissza. Nagy sajnálkozás meg azon, hogy hátrányba kerültünk.
Félidőben jól megbeszéltük, hogyan fogjuk megfordítani az állást, és bizony alig egy perccel később gyönyörű átemelős gólt szereztünk, annyi apró szépséghibával, hogy a saját kapunkba esett, úgy tűnik, nem sikerült időben tisztázni a térfélcsere tényét. A továbbiakban egyre offenzívebben játszottunk, 0-2-nél nem is lett volna értelme védekezni, és bizony tizenöt játékperccel a vége előtt még nem is volt eldőlve a kérdés. Szinte percenként alakítottuk ki a helyzeteket, körbelőttük a kaput, mentek a kísérletek mindenfelé, az az egy ne sikerült, hogy a gólvonalon túlra juttassuk a labdát. Ekkora fölényben ebben a szezonban még nem játszottunk, de talán A ligás szereplésünk során így még nem borítottuk fel a pályát. Csak hát ezt a sportágat gólra játszák...
A végefelé a ligához méltatlan jelenetek után ellenfelünk kapott két sárga lapot, ami mint játékvezetői döntés indokolt, csak hát nekünk ettől se lett jobb, mert az időhúzást ezen az áron is meg tudták valósítani. És akkor mondhatjuk, hogy mindegy, kettővel vagy hárommal kapunk ki, hát ennek szellemében a végén elintéztük azt is, hogy három legyen. Nem tisztázott, hol rontottuk el, hiszen amit mezőnyjátékban meg lehetett tenni, azt megtettük. Egyetlen magyarázat, hogy odafönt nem áll jól a szénánk, úgyhogy kérünk minden csapattagot, hogy a héten gyónni áldozni menjen el.

Kozelito Tél - Coco Jumbo 0-3
   kapu: Fehér
   mezőny: Flösser, Görög, Hlavacska T., Makai, Palágyi, Tinkó
   gól: -

Szavannai beszéd

Kiszivárgott csapatkapitányunknak a legutóbbi válságértékezleten a Szavannában elmondott beszéde, amit ezen a helyen rövidített változatban közlünk:

Az, amit el tudtam nektek mondani, itt egy sör mellett, sőt talán több is volt, mint egy sör, az természetesen nem az egész taktikánk, az természetesen nem képes magában foglalni egy sor dolgot, amelyet meg kell tenni, és nem képes visszaadni az egyébként szükséges taktikázásnak azt a sokrétűségét, ami kell a sikerhez.

Amikor azt mondjátok nekem, hogy vigyázzunk oda, mert a szervezőség visszaküldhet dolgokat, tudjuk mi ezt. Nem baj, hogy mondjátok, de higgyétek el, tudjuk. Egy nagyon szűk csapat dolgozik Tinkó Máté mögött, mert hogy nem engedhetünk oda mindenkit a nevezési lap mellé ebbe a fázisban még, 5-6-7 ember reggeltől éjszakáig, a szó legszorosabb értelmében, hogy nehogy baj legyen. Őrületbe kergetjük egymást bizonyos pontokon, hogy összeszedjük a szükséges mennyiségű embert a kollegákkal, hanem amikor mennek a taktikai egyeztetések, húzzatok már a picsába ezzel! Gyerünk előre! Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. A bölcsész ligában ilyen böszmeséget még csapat nem csinált, amit mi csináltunk.

Meg lehet magyarázni, nyilvánvalóan végig alibiztük az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit játszunk, az nem hatékony. Annyival vagyunk túl a csapat lehetőségein, hogy azt, mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Kozelito Tél és a magyarszak közös csapata valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit két évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan tétmeccset, amire büszkék lehetünk azon túl, hogy a szarból visszahoztuk az alsóházi elsőséget a téliben. Semmit. Ha el kell számolni az szurkolóknak, hogy mit csináltunk két szezon alatt, akkor mit mondunk? Természetesen a dolog az nem szépen, nyugodtan, aprólékosan felépített. Nem. Nem. És mióta az anyám… az anyámnak ismerik a nevét a szurkolók, azóta neki is jobb jut, a kurva életbe! Nem tudta, hogy mi történt. Megjavult a helyzetkihasználás, fiam? Mondom: egy lószart, Mama.

Ez a helyzet. Közben meg kell állapodni még a hajcsatosokkal, meg még átigazolási problémák, meg ismeritek. Nézzétek, a dolog az úgy áll, hogy a legrövidebb távon nincsen választás. Fehér Rencsónak igaza van. Lehet még egy picikét itt tesza-toszáskodni, de nem sokat. Gyorsan eljött az igazság pillanata. A sorsolás szeszélye, a játékvezető jóindulata, meg trükkök százai, amiről nyilvánvalóan nekem nem kell tudni, segítette, hogy ezt túléljük. Nincsen tovább. Nincsen.

Reform vagy bukás, nincs más. És amikor azt mondom, hogy bukás, akkor beszélek a Kozelito Télről, beszélek a baráti társaságról, és nagyon őszintén mondom nektek, beszélek magamról is. És akarok most egyetlen egyszer mondani nektek három percet. Ezt legfeljebb még egyszer fogom én elmondani nektek. Fantasztikus dolog csapatot csinálni. Fantasztikus. Fantasztikus egy ilyen csapatot vezetni. Az utolsó kilenc és fél évet azért tudtam én személy szerint csinálni, mert egy dolog ambicionált, és egy dolog fűtött: visszaadni a Kozelito Télnek a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy bajnok lehet, hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kurva bajnokságban.

Hogy nem kell beszarni Tonyótól meg a Torpedótól, és tanulja most már meg magát nem ő hozzájuk mérni, hanem a világhoz. Ez adta a hitet, hogy miért érdemes ezt csinálni. Nagy dolog volt, imádtam, életem legjobb része volt. Most az adja, hogy történelmet csinálunk. Csinálunk-e valami nagyot. Azt mondjuk-e, hogy a ku… a rohadt életbe, jöttünk pár évig, volt egy csapat és amikor majdani gyerekeinkkel megyünk ki a játszótérre rugdosni, és elővesszük a sárga mezt akkor könnybe lábadó szemmel mondhassuk, hogy volt egyszer egy csapat, és nem szarakodtak azon, hogy hogy a francba lesz majd meg a nevezési díj, bassza meg! Jöttek párak, akik nem szarakodtak azon, hogy akkor a szomszéd hörcsögének születésnapi bulijáról el kell-e a meccs miatt kéredzkedni korábban, vagy nem. Hanem megértették, hogy másról szól ez a kurva bajnokság! Hogy megértik azt, hogy azért érdemes focistának lenni itt a XXI. század elején, hogy csináljunk egy jó csapatot! Csak azért! Piálós társaságot lehet még találni sokat. Tudom, hogy nekem ezt könnyű mondani. Tudom, ne vágjátok mindig a képembe!

Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mintha taktikusan játszottunk volna, ehelyett alibiztünk reggel, éjjel, meg este.

Én azt mondom, hogy vegyen mindenki nagy levegőt, igyon kurva sok sört, aludjon egy-két éjszakát és döntse el magában, ha mindenki csak ugyanazt tudja játszani, amit az elmúlt években mindig játszott, és nem jut el odáig, hogy na, a franc egye meg, lehet, hogy mást kell játszani, mint amit játszottam öt szezonon keresztül, mert láthatólag soha nem tudtunk összhangot kialakítani egymással. Mert, ha mindenki ugyanazokat a mozgásokat csinálja, mint amit az elmúlt szezonokban csinált, akkor ugyanúgy nem fog történni semmi, mert ugyanúgy nem tudunk nyerni.

És a csapat azt gondolom, hogy megérdemelné, meg mi magunk is, hogy ilyen dolgokat csináljunk. Szóval, azt tudom nektek mondani, hogy álljunk neki, csináljuk meg, sok igazságotok van a figyelmeztetésben, a féltésben, a részletek ügyében. Amíg nagy tempóval lehet menni előre, addig megyünk. Ha nem lehet menni és elmagyarázzátok, hogy reform igen, de, ahhoz én nem kellek, ahhoz más kell, akkor meg visszavonulok, mint Petykó. Soha egy darab interjút nem fogok adni akkor, amikor be fogom fejezni, hogy ha vitával fogunk elválni egymástól. Soha. Soha nem fogom a Kozelito Telet bántani. Soha. És írok majd kibaszott jó könyveket a modern Kozelito Télről. Gyerekek, kell még valamit mondanom, Máté?