Egyetemen is társak lévén a tagok hétköznapokon is sokat beszélgettek a télen a lehetséges taktikai elemekről. A Romáriótól beszedett hét gól után különösen égető lett a védekezés kérdése, hiszen védekező taktikánk addig jószerével annyi volt, hogy „majd a Hlavacska megoldja”.
Hosszas értekezés után abban állapodtunk meg, hogy a kapunkra ezentúl reflektorokat erősítünk, melyek távirányítója kapusunk zsebében lesz. És amikor ellenfelünk csatára lövésre készül, kapusunk egy pillanatra felvillantja a reflektorokat, melyektől a csatár másodpercekre elveszíti látását, és legfeljebb vaktában tud majd lőni. Sajnos ennél a taktikánál sem lehet megúszni a gyakorlást, hiszen hátvédeinknek a kapus viselkedéséből előre kell tudniuk, mikor tekintetüket elfordítaniuk. Továbbá nem megoldott a félidei kapucsere miatt felmerülő kérdések sora sem.
Az eredeti terv csökkentett változataként végül egy kisméretű figyelemfelhívó lézerrel láttuk el kapusainkat, mellyel jól célozva szintén meg lehet zavarni a lövésre készülő csatárt.
Más vélemények szerint célszerű lett volna mindenkit a saját posztján játszatni. Ha ugyanis azt nézzük, hogy melyik tag milyen poszton játszott nálunk, illetve korábbi csapataiban, az eredmény kész kavalkád. Hlavacska óvodás kora óta csatár, legrosszabb esetben támadó középpályás volt mindenhol, nálunk volt először hátvéd, míg a támadások szervezésében kulcsszerepű Tinkó és Palágyi korábban többnyire védekező poszton játszottak. Kicsit hasonló a kapusok helyzete, bár mind Ángyán, mind Görög volt korábban kapus is, igaz, mindkettőjük esetében hangsúlyos az is. Eközben Fehér, aki gimnáziumi éveit végig a ketrec előtt töltötte, csapatunkban többnyire a kapuval szemben helyezkedett el. Arról meg még nem is esett szó, hogy hátvédeink, Nyitrai és Hlavacska egymás nyakába ülve lennének olyan magasak, mint némelyik csatár, akivel meg kellett küzdeniük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése