2010. szeptember 26., vasárnap

Könnyen szerzett három pont


Nagy aggodalommal érkeztünk az alapszakasz utolsó meccsére, és nem csak azért, mert a bajnokesélyes BennFikával kellett szembenéznünk, hanem azért is, mert többen, köztük Ángyán nem tudtak eljönni, Palágyi pedig, bár jelen volt, sérülése miatt nem vállalta a játékot. Így Fehért jelöltük a kapusposztra, akit korábban soha nem láttunk védeni, illetve beletörődtünk, hogy nem lesz cserénk.
A helyszínen kiderült, hogy a meccset két nyomós ok miatt sem lehet lejátszani. Az első az volt, hogy a vastag hó súlya alatt a sátor behajlott, a mi kapunk előtt egészen mellmagasságig, sőt mivel továbbra is szállingózott, akár a sátor összedőlésétől is lehetett tartani. A másik akadályozó tényező a BennFika meg nem jelenése volt. És mivel semmilyen halasztás nem engedélyezett, a meccsért járó három pontot megkaptuk (mely nem osztott, nem szorzott, hiszen az alsóházba csak az alsóházi csapatok elleni eredményeket vittük magunkkal).
Hogy ne maradjunk foci nélkül, arról Káplár Peti gondoskodott, aki meghívott minket az EC-be egy kiadós teremfocira.
Football Studies - BennFika 5-0 (adminisztratív úton)
   megjelentek: Fehér, Görög, Káplár, Hlavacska, Nyitrai, Palágyi, Tinkó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése