2010. szeptember 26., vasárnap

Bravúrgyőzelem a szezonzárón


Ha korábban voltak olyan mérkőzéseink, amikor a várt pontszerzés helyett kikaptunk, akkor ezúttal ennek fordítottja történt, hiszen a bombaerős Torpedo ellen nem vártunk mindenáron pontszerzést magunktól, mégis…
Ángyán ezúttal is utolsó pillanatban lemondta a védést, mezőnyben viszont igen erős csapattal tudtunk felállni. A Téli Bajnokságban egyértelműen ezen a meccsen játszott legszervezettebben, legjobban koncentrálva a csapat, aminek az lett az eredménye, hogy a nálunk jóval erősebbnek tartott Torpedo helyzetig is alig jutott ellenünk.
Ezen a meccsen rúgta Káplár nevezetes „vak” gólját. A gyanútlan szemlélő annyit látott az akcióból, hogy Tinkó ütempasszát Káplár a hatos előterében átveszi, ezzel kizárja védőjét, majd kilövi a bal alsó sarkot. A csapatot ismerő szemlélőnek feltűnhetett, hogy Káplár a gól pillanatában nem viselte szemüvegét. A gólszerző a meccs után elmondta, hogy a kaput egyáltalán nem is látta, csupán arra ügyelt, hogy a labdát a felé tartó kapus mellé rúgja. Ezen a ponton muszáj arra gondolni, mi lett volna, ha az alternatív védekezés jegyében ellenfelünk kapusa a szögletzászló felé fut?
A második félidő elején egy nagyon hlavacskás góllal sikerült megduplázni előnyünket. Játékosunk mindenkit kicselezett, aki szembejött, majd nagy erővel kipókhálózta a pipát.
A kétgólos hátrány elvette ellenfelünk kedvét a játéktól, a retesz pedig ezúttal példásan zárt, a második félidőben nem is az eredmény miatt kellett izgulnunk, hanem amiatt, nehogy Tinkó kiállíttassa magát. Egy ellene megítélt szabadrúgást majdnem félpályáról kapura lőttek, és a labda megcsúszott Hlavacska combján, így Görög kapujába jutott, belerondítva szép ünnepünkbe.
Ezzel tizenegy meccsen négy győzelmet, az alsóházban kilenc pontot szereztünk. Sajnos az alsóházi mezőny nagyon összesűrűsödött, ezért szorgalmasan gyűjtögetett pontjaink csak az alsóházi hetedik helyre voltak elegendőek (az alsóház bronzérmesének egyel volt több pontja), de nem keseregtünk, hiszen nagyon erős mezőnybe kerültünk, szezon elején pedig nem is tűztünk ki semmilyen eredménybeli célt, csupán az összerázódást, ezt pedig nemcsak teljesítettük, hanem felül is múltuk.
A megérdemelt ünneplést meghosszabbítottuk egész délutánra, az aktuális nagypályás meccsek megnézésével, odáig, hogy a díjkiosztóra már alig volt játékosunk, aki eltalált.
Football Studies - Torpedo 2-1
   kezdő: Görög - Nyitrai, Hlavacska - Tinkó, Káplár - Fehér
   csere: Petykó
   gól: Káplár, Hlavacska

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése