2010. szeptember 26., vasárnap

Jogász-bölcsész focikupa


Lelkes csapat lévén nem sokat gondolkodtunk azon, hogy nevezzünk-e a kupára, egyes vélemények szerint, lehet, hogy nem ártott volna. Az ugyanis csak a benevezés után vált ismertté, hogy milyen veretes névsorú ellenfelekkel lesz dolgunk, olyanokkal, akik nem egy súlycsoportot képviselnek velünk.
Eredményeink nem túl hízelgőek ránk nézve, négy meccsből négyszer szenvedtük súlyos vereséget, ezzel messze utolsók lettünk a csoportunkban. Jellemzően az első tíz percet még jól bírtuk, kétszer vezettünk is, ám hosszú távon nem tudtuk azt a játékot játszani, amit ellenfeleink, elsősorban lassabb gondolkodásunk, másodsorban erőnléti és technikai hátrányunk miatt.
Persze az erős ellenfelek ellen való játéknak megvan az a kétségtelen előnye, amit a Téli Bajnokság révén megtapasztalhattunk, illetve az ELTEOnline is írta a kupán való szereplésünkkel kapcsolatban, nevezetesen, hogy azt az iramot szokjuk meg, így lehet leggyorsabban fejlődni. Csapaton belül erősen vitatott volt, hogy feltétlen így akarunk-e jobbakká válni.
Örömre csak Fehérnek lehetett oka, aki első góljait szerezte a Studiesban, előbb fejjel, majd egy közvetett szabadrúgásból, amelyet éppen annyira pattintott meg a sorfalon, hogy a gól érvényes legyen.
A csapatból Hlavacska hiányában Nyitraira hárult a védelem összefogásának feladata, és bár a sok kapott gól nem ezt mutatja, centerhalfunk rengeteg labdát szerzett, és kemény ütközéseket is vállalt. Rajta kívül Káplár szereplése emelkedett ki, aki még a tőle megszokottnál is nagyobb lelkesedéssel küzdött a csapatért.
   megjelentek: Fehér, Görög, Káplár, Nyitrai, Palágyi, Petykó, Tinkó
   gólszerzők: Fehér 2, Tinkó, Palágyi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése